Több mint egymilliárdot fizettek a bliccelők tavaly a BKV-nak

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

-

Míg 2013-ban 295 ezer, addig tavaly már több mint 363 ezer jegy nélkül utazót kaptak el az ellenőrök Budapesten. Ez a Napi Gazdaság szerint a hatékonyabb ellenőrzéssel magyarázható. A bliccelők számának emelkedésével nőtt a BKV pótdíjbevétele is, ami tavaly már meghaladta az egymilliárd forintot.


A bliccelők 15-16 százaléka érvényes bérletének bemutatásával rendezi a pótdíjazást, további 5-6 százalékuk 30 napon belül fizeti be a büntetést.


A BKK Zrt.-nél a február végi adatok szerint összesen 343 ellenőr dolgozott, és további 94 HÉV-jegyellenőrt foglalkoztattak. Rajtuk kívül februárban 21 szerződéses segédjegyellenőrt is dolgoztattak, és hétköznapokon 267 biztonsági őr végzett ellenőrzési tevékenységet, hétvégén pedig 232.

A PFM Kontroll Kft.-vel a biztonsági őrök foglalkoztatására 2014. január 1-jei hatályba lépéssel kötött szerződés értéke évi nettó 1,95 milliárd forint. A megállapodás 2015. december 31-én jár le. A segédjegyellenőrök foglalkoztatására a First Job Kft.-vel 2013. július 31-én kötött vállalkozási keretszerződés 2015. március 31-én szűnik meg. A szerződéses keretösszeg havi 8,8 millió forint – közölte a BKK, amely körülbelül évi félmilliárd forintot költhet a saját állományába tartozó, jegyellenőri feladatokat ellátó dolgozókkal kapcsolatos kiadásokra.


A Napi Gazdaság azt írja, hogy a bliccelők száma előreláthatóan jelentősen csökken majd a budapesti elektronikus jegy bevezetése után. Erre azonban egy kicsit még várni kell. A BKK arról tájékoztatta a VS.hu-t, hogy 2015 végéig a díjmentesen utazókat kezdi ellátni utazási kártyával, majd több lépcsőben vezeti be a rendszert, és az elektronikus jegyrendszer teljes körűen várhatóan 2017 végéig indulhat el.