A bicskei gyermekotthont külső vezető veszi át

-

A szexuális zaklatás gyanújának felmerülése után felfüggesztették az intézmény igazgatóját.


Szexuális zaklatás a vád a gyermekotthon igazgatója ellen, fel is függesztették, de még mindig az intézményben lakik - írtuk korábban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken közölte, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.

Kiemelték, hogy a gyermekvédelmi rendszer szigorításának köszönhetően 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.