A betegségből és az útvesztőből ki lehet jutni

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

HÁTTÉR

Kiállítás nyílt olyan alkotók munkáiból, akiknek egy része még a 2007 végén bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) kezdett el rajzolni. Azóta is művészetterápiás foglalkozásokon próbálnak fejlődni, és jobban megismerni saját magukat, illetve a művészettel kommunikálni. Alkotásaikat nem mindenki ismeri el, pedig az avantgárdban is fontos szerepet játszanak, és piacuk is lehet.


Az életemnek egy szakaszát ábrázolja a labirintus. Azt a periódust, amikor – úgy másfél évvel ezelőtt – elköltöztem hazulról, Gyálról a Gyáli útra. A kép alsó részén lévő tárgyak azok a dolgok, amiktől meg voltam fosztva Gyálon. Középen a számomra nagyon fontos dolgok vannak. Például a cicám, Kira. Őt, szegényt, nemrég dobták le az emeletről, de szerencsére túlélte, tegnap műtötték. Aztán ez a földre szállt angyal, a hölgy, aki magához vett engem, és kiszabadított abból a rossz környezetből, ahol eddig éltem, Gyálról, ahol boldogtalan voltam, megfosztva minden normális dologtól. Ő az, aki embert csinált belőlem.

Willmann Edit festményével


Gyűlölöm a valóságot

Így mutatja be Willmann Edit a fent látható festményét, amely egyike azoknak a képeknek, amelyek a Tárt Kapu Galéria TÉRkép(zelet) című kiállításán láthatók. Edit még gyerekkorában kezdett el rajzolni az OPNI gyerekosztályán, és folytatta az alkotást a felnőttosztályon is, majd az érettségi után elvégzett egy szakiskolát, amelynek köszönhetően keramikus lett. Az alkotással azután sem hagyott fel, hogy megszűnt a lipótmezői intézmény, rendszeresen látogatott művészetterápiás foglalkozásokat, és mostanra több festményét, kerámiáját is kiállították.

Művészetterapeutája, Komáromi Erzsébet Katalin szerint Edit műveiben általában rengeteg szabadjára engedett indulat van, a kerámiái pedig különösen groteszkek és humorosak. „Editben az az érdekes, hogy mindig újjá tud születni. Neki is vannak időszakai, amikor kicsit mélyebbre zuhan, és akkor nem igazán kapja el az alkotás fonalát, de aztán valahogy mindig feltámad. Ilyenkor nekem is nagyon inspiráló vele dolgozni, mivel látom, hogy ki akarja hozni a belső tartalmakat, amelyek foglalkoztatják.”

Willmann Edit kedvenc művésze Salvador Dali. Ő a legnagyobb – mondja. „Azért szeretem, mert nem a valóságot festi meg. Én őszintén megmondom, hogy gyűlölöm a valóságot, és csak azt szeretem, ami a fantáziában van, ami nem létezik, ami nem megfogható, amit ki kell találni.” Arról, hogy miért nem kedveli a valóságot, nem szeretett volna most beszélni.



A művészettel tudnak kommunikálni

A Tárt Kapu Galéria kiállításán 18 olyan fővárosi és vidéki intézménytől és civil szervezetektől érkeztek képek, ahol mentális zavarral élő embereknek tartanak művészetterápiás foglalkozásokat. Az alkotók között vannak olyanok is, akik betegségük miatt (ami a depressziótól kezdve a borderline-on át a skizofréniáig bármi lehet) szinte csak a rajzaikon keresztül tudnak kommunikálni.


Éppen ezért fontos számukra a művészetterápia, amely Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas évek óta létezik, de az OPNI-ban már az 1910-es években felfigyeltek arra, hogy egyes betegeknek jót tesz, ha rajzolhatnak. A huszadik század elejétől kezdve gyűjtötték az alkotásaikat, többek között Nemes-Lampérth József avantgárd művész és még Gulácsy Lajos is tagja volt a kezelt alkotók közösségének.


A művészetterápia több szempontból is hasznos lehet. Egyrészt maga az alkotás folyamata jelent örömforrást, mert – ahogy Komáromi Erzsébet mondja – a terápián biztonságban vannak a résztvevők, nem kell semminek és senkinek megfelelniük, nincsenek elvárások, teljesítménykényszer, a terapeuta mindegyik munkát és jelenlévőt egyenlőként kezeli. Ha az alkotó örömét leli a rajzolásban, akkor az rendszeressé válik, és egyfajta gyógyító tevékenységként állandó része lesz az életének.



Ha rájövünk valamire magunkkal kapcsolatban, fejlődünk

A foglalkozáshoz tartozik az is, hogy a terapeuta és a csoport többi tagja közösen beszélgetnek egy képről. Egy tapasztalt szem számára már minden vonal és minta árulkodik arról, hogy az alkotó éppen mit érez, mit gondol, mivel küzd magában, egy diagnózis felállításához pedig elhanyagolhatatlan a művészetterápián elkészült munka – mondja a szakember. Ugyanolyan fontos a kórmeghatározáshoz azonban az is, hogy a páciens mit mond el a saját képéről. A terapeuta ugyanis nem értelmezhet az alkotó helyett, neki kell magyaráznia a saját munkáját. Ilyenkor a páciensben a nem tudatosult tartalmak is végre megfogalmazódhatnak.


Számos betegség és tünet mögött traumák, feszültséggel teli események vannak, amelyektől meg lehet szabadulni az alkotás által. Bizonyos traumatizált alapélmények, álmok vagy fantáziák egyszerűen nem kommunikálhatók szóban, csak a közvetlen képi kifejezéssel jeleníthetők meg. De ez gyakran egy egészségesnek gondolt ember esetében is így van, lehetnek bennünk olyan érzések, amelyeknek a kiváltó okaival nem vagyunk pontosan tisztában.

Komáromi Erzsébet szerint a rajzolás folyamán például kiderülhet, hogy miért taszítanak bizonyos személyek, miért van bennünk gát bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Amint tudatosul valami bennünk, az fejleszti a személyiségünket. Ez a mentálisan beteg embereknél sincs másként.


A betegségből ki lehet jutni

tárt kapu galéria; kiállítás; térképzelet


Az útvesztőt előre megrajzolták nekünk, a feladatunk az volt, hogy az életünkkel kapcsolatos dolgokkal egészítsük ki a labirintust. A kép bal felső sarkában egy erektált férfi hímtagot láthatunk, ezzel az emberi létezés első lépését akartam ábrázolni. Ezután következik a halacskám, ami elevenen született, ez lenne a születés. A macska után jön a befelé tekeredő rész, amely számomra a boldogságot jelentette. A következő figura egyrészt lehet egy depressziós ember – mert én is mániás depressziós vagyok –, és ennek az embernek sikerül néha kijutnia a gödörből, néha pedig visszacsúszik. De lehet a Bibliából József is, akit a testvérei belelöktek egy kiszáradt kútba. A következő állat szintén egy kis macska, mert láttam egy filmet a YouTube-on arról, hogy miként születnek a kiscicák. Aztán itt, az alsó részbe egy keresztmintát láttam bele, úgyhogy ide Jézus keresztre feszítését rajzoltam meg. A bal és jobb lábnyomok Jézus feltámadásának jelképei, és egyúttal azt is jelentik, hogy az útvesztőből és a betegségből ki lehet jutni. Közben még egy csizmácskát is rajzoltam, mert a fiunk Mikulás környékén született. Ő a mi szemünk fénye, de sajnos a betegségem miatt nem igazán szeret engem, inkább apás.

– magyarázza egy nevét nem vállaló kiállító a fent látható képét.


Tóth Eszter kurátor kiemeli, hogy van egy-két kiállító alkotó, aki önálló művészként is megállja a helyét. Ezek az alkotások már régóta inspirálják a művészeket: az avantgárd, ezen belül például a szürrealizmus és az expresszionizmus kifejezetten merített a pszichiátriákon készült munkákból.


Sőt, a pszichiátriai betegek és úgy általában a társadalom peremén, a társadalomtól izoláltan élők alkotásai egy önálló kategóriát is életre hívtak a szaknyelvben.


A kívülálló művészet

1945-ben egy Jean Dubuffet nevű művész alkotta meg az art brut (ejtsd: art brüt, jelentése: nyers művészet) kifejezést, hogy megnevezze azokat az alkotásokat, amelyek mindenféle betanult technikát nélkülöznek (például az alkotó nem tudja, hogyan kell perspektivikusan ábrázolni, hogyan kell árnyékolni, és az irányzatokkal sincs tisztában), és nem a kiállításra járó közönség számára készülnek, hanem az alkotók a képekkel saját maguk vagy a külvilág felé akarnak kifejezni, elmondani valamit.

Dubuffet pszichiátriákon, börtönökben, a társadalomtól szeparáltan élő emberek között kereste azokat, akiknek a munkáit művészetnek érezte. Kizárólag olyan személyeket titulált art brut művészeknek, akik soha nem szánták alkotásaikat bemutatásra. A hetvenes években egy Roger Cardinal nevű brit teoretikus pedig megalkotta az art brut angol megfelelőjét, az outsider art fogalmát, amelybe már viszont beletartoztak azok az ösztönös, indulatos, az akadémiai festészettől, szobrászattól távol álló alkotások is, amelyek készítői keresték a kapcsolatot a kulturális intézményekkel. A két kifejezés gyakorlatilag szinonimája egymásnak.

tárt kapu galéria; kiállítás; térképzelet

Tóka Attila rácsállatokat fest. Állatai egyszerre monolit őslények, háziállatok és melankolikus háztömbök. Figuráihoz ragaszkodik, rengeteg lehetőséget lát bennük


Van egy hobbija: a politikai napilapok olvasása

Az art brut nem egy irányzat, nem lehet például art brut vagy outsider stílusban festeni. Mégis Nyugat-Európában és Amerikában komoly piaca van az outsider művészetnek, vannak kifejezetten art brut magán- és közgyűjtemények, állandó tárlatok, az eddigi legdrágábban eladott art brut festmény pedig egy Martin Ramirez nevű művészé volt:170 ezer dollárért kelt el a képe.


A magyarok közül Kopi Mundi Zoltánnak volt már saját kiállítása, Bozóki Péter nevét pedig már nemzetközi viszonylatban is ismerik. Ő például Hajdúszoboszlóról szeret rajzolni, azt mondja, azért, mert nagyon szép város. Már többször volt kiállítása, de mindig ledöbbenti, ha a falon látja a képeit.

„Én állandó elégedetlenkedő vagyok, de ez nem csak a rajzban van így, bármilyen kis dolog esetében tudok elégedetlenkedni” – mondja. Bozóki Péter bevallja, hogy nagyon boldog tud lenni, ha egy forma úgy sikerül, ahogy elképzeli, viszont ha nem jön össze a rajz, akkor kicsit ideges lesz, és ha nincs közösségben, még csapkod is.


tárt kapu galéria; térképzelet; kiállítás

Bozóki Péter


Péter nem gondolja magát művésznek, bár azért vannak pillanatok, amikor elszáll magától, de azt mindig ügyesen leplezi. „Az élet más területén szoktam azt képzelni, hogy többet tudok, mint mások. Ilyenkor úgy érzem, hogy olyan dolgokat is képes vagyok megoldani, amiket józanul átgondolva nem tudnék. Néha észreveszem magamon, hogy elbízom magam, noha tudom, hogy ez egy csúnya dolog.”

Péter fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a rajzolás mellett másik nagy hobbija a politikai napilapok olvasása, például az Élet és Irodalmat rendszeresen kézbe veszi, a mai politikai helyzetről pedig azt gondolja, hogy igencsak sekélyes.



Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!