A béremelés nem lesz a második rezsicsökkentés

Fotó: MTI/EPA / Katja Hrisztodolu

-

Milyen politikai hatásai lehetnek a bejelentett, drasztikus béremelésnek – ezt elemezte a Policy Agenda.


A kormány 2017-ben és 2018-ban összesen 24,2 százalékkal emeli a kötelező legkisebb munkabér összegét. Ezzel megvalósulhat az a többéves szakszervezeti követelés, hogy a minimálbér nettó értéke ne legyen kisebb a létminimumnál. Politikai szempontból a jelentős béremelés a legalacsonyabb kategóriában vitathatatlanul„csodafegyvernek” tűnik, mégsem beszélhetünk „rezsicsökkentés 2.0”-ról. Ennek okait vizsgálta a Policy Agenda.

A kormány azzal a hírrel, hogy jelentősen emelkedik a minimálbér, azt a képet próbálja sugározni, hogy sikerült a gazdaságot helyreállítani. Nem véletlenül beszél a miniszterelnök hetek óta arról, hogy béremelésekre van szükség, mert a fejlődés új fázisába lépett az ország.

Régóta ismert, meglévő gazdasági kényszerként most teljesülhet az a régi szakszervezeti követelés, hogy a minimálbér nettó értéke érje utol a létminimumot. Ez az első lépés a dolgozói szegénység felszámolásához. A most bejelentett emelésekkel – amennyiben nem szalad el jelentősen az infláció – 2018-tól egy nyolc órában dolgozó legalább annyit keres majd, mint az egy főre jutó létminimum összege.

Ahhoz azonban, hogy a minimálbér emelése révén ne maradjon torz bérszerkezetű az ország, és ne legyenek sokan a minimálbér környékén, több együttes lépés végrehajtására van szükség:

– növelni kell a közfoglalkoztatottak bérét is, különben növekednek a társadalmi és területi egyenlőtlenségek;

– ki kell kényszeríteni a cégeknél, hogy ne csak a minimálbér és a garantált bérminimum emelését hajtsák végre, hanem az e fölötti kategóriákban is legyen emelés, különben összetorlódnak a bérek egy munkahelyen belül, és ez feszültségeket okoz;

– az állami vállalatoknál is meg kell emelni a béreket, azaz a kabinetnek mint tulajdonosnak nem szabad egy számjegyű bérfejlesztéseket jóváhagynia;

– a közszférában dolgozók esetében is szükség van az általános bértáblák újragondolására, különben igazságtalan „élethelyzetek” jönnek létre (a pályakezdők és az adott munkakörben évtizede dolgozók bére összecsúszik).

A tervezett és főleg a javasolt béremelések azonban vitathatatlanul politikai veszélyekkel is járnak. Az állami vállalatoknál vagy a közszférában dolgozók bérének emelése miatt a költségvetési kiadások növekednek. Miközben a kormány arról beszél, hogy csökkenti a bürokráciát, és ezt tévesen főleg az állami alkalmazottak számával és a rájuk költött bérkiadásokkal hozza összefüggésbe, nehéz lesz a választóinak elmondani, hogy miért emeli – egyébként logikusan – a béreket.

A versenyszféra esetében ugyanez a politikai veszély ott érhető tetten, hogy a járulékcsökkentés hatását – azaz a két év alatt 6 százalékponttal csökkenő szociális hozzájárulási adóból megmaradó költséget - otthagyja a cégeknél. Másik megoldásként valamilyen adózási eszközzel kikényszeríti, hogy béremelésre költsék azt. Ez utóbbi konfliktushelyzetet teremtene a munkaadókkal, akikkel láthatólag a kabinet az utóbbi időben kompromisszumra törekszik.

A legnagyobb politikai kérdés a közmunkások helyzete. A közmunkások politikai tényezők a kormányzati politikában. Kimutatható, hogy a közfoglalkoztatással erősen vagy nagyon erősen érintett települések esetén többen szavaztak a kormánypártokra, mint más településeken. Ezért minden lépés, ami ezt a közeget akár indirekten is, de érinti, az veszélyeket rejt a Fidesz számára.

A kormányzati terv szerint a magasabb minimálbér „átkényszeríti” a közmunkásokat a versenyszférába. Olyan egészséges munkaerőpiaccal rendelkező megyék, mint a nyugati országrészben lévők, pl. Pest megye vagy akár a főváros, ahol minimális (0,6% és 3,1% közötti) a foglalkoztatottakon belüli arányuk, akár csökkenhet is a közmunkások száma. Azaz néhányan átkerülhetnek a „normál munkaerőpiacra”. Ez azonban nem várható a keleti országrészben, ahol 9–17% között van a foglalkoztatottakon belüli közmunkásarány. Ott nem az mozdítja ki az embereket a mostani helyzetükből, hogy látják, minimálbéresként többet kereshetnének. Ezekben a megyékben, ezekben a kistérségekben először a gazdasági problémákat kell megoldani, utána várható el ilyen lépés.

A közfoglalkoztatotti bérek befagyasztása vagy minimális emelése viszont azt is jelenti, hogy azokban a térségekben, ahol az így foglalkoztatottak aránya magas, ott nem lesz növekvő belső kereslet. Az ugyanis a jelentősen növekvő bérekből adódhatna. Ezzel szemben az ország fejlettebb centrumaiban a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből következő általános béremelési hullám több pénzt hagy a dolgozóknál. Ebből több szolgáltatást, terméket tudnak vásárolni, ami főleg a személyes szolgáltatások területén növekvő bevételeket is jelent a helyi gazdaságnak. A fejlettebb centrumok tehát növekednek, míg a fejletlenebbek (több közmunkással rendelkezők) pedig inkább helyben járnak majd. Ez pedig növeli majd a már most is jelentős társadalmi egyenlőtlenségeket, az országon belüli migrációt.

Összességében a minimálbér mostani emelése politikai programként is értelmezhető, egyfajta „szavazatszerző” erővel bír. Végül is ez tehát nem egy „rezsicsökkentés 2.0” program! Politikai szempontból nézve a folyamatot, a kormány lépésének köszönhetően sokkal bonyolultabb ez a folyamat, mint az, hogy a következő havi villanyszámlára rá lehet írni, mennyit is takarított meg a választó.

Amennyiben a kormány hagyja, hogy a piaci viszonyok szabályozzák ezt a folyamatot, és csak ott kerül sor béremelésekre, ahol azt a munkaerő hiánya kikényszeríti, akkor ez visszaüt a kabinet megítélésére. Kedvezőtlen lesz, mert növekvő egyenlőtlenségeket okoz a társadalmon belül.