-

A minisztérium több mint félezer medve lelövését engedélyezte volna Romániában.


Három órán át bolyongott Nagyszeben belvárosában egy medve. Az állat éjszaka, a várossal szomszédos erdőből tévedt be, és reggel nagy riadalmat keltett. A medve is megrémült, és menekülni próbált. Felmászott a háztetőkre, és egyik háztetőről a másikra ugorva próbált kijutni a lakott területről.

Először altatólövedékekkel próbálták kiiktatni, de egy gyárudvarba menekült, ahol ötven ember életét veszélyeztette. Ekkor döntöttek úgy, hogy lelövik. Indokolt volt éles lövedéket használni, de a hatóságok ennek ellenére bűnügyi dossziét nyitottak a fegyverhasználat miatt – mondta Cristian Roman. Szeben megye prefektusa szerint az állat semmi jelét nem adta annak, hogy az altatólövedékeknek hatásuk lenne rá.

Romániában jelenleg élénk vita zajlik a nagyvadak kilövési kvótájáról. A Környezetvédelmi Minisztérium a környezetvédők tiltakozása miatt visszavonta javaslatát, mely szerint a következő vadászidényben 552 medvét lett volna szabad elejteni Romániában.