A beígért pluszpénz nélkül maradhatnak az orvosok

-

Egyre kevesebb orvos érez motivációt arra, hogy háziorvosi ügyeletet vállaljon a hétvégéken és az ünnepnapokon, jelenleg ezért óránként sokan ugyanis csak 1600 forintot kaphatnak. Egyre több beteg maradhat megfelelő ellátás nélkül.


Súlyos bajba kerülhet a háziorvosi ügyeleti ellátás, mivel úgy látszik, az érintettek mégsem kapják meg a július 28-i Magyar Közlönyben is megjelent kormányhatározat szerinti, 4,1 milliárd forintnyi pluszpénzt - írja a Magyar Nemzet. Enélkül még többen hagyhatják el a betegeiket – mondta a lapnak Rédei József, a Sürgősségi Ügyeleti Ellátók Egyesületének elnöke. Már hetek óta kérdezgetik az érintett orvosok és szakdolgozók, hogy mikorra várható a béremelés, és nagy felháborodást válthat ki, ha nem változtatnak a jelenlegi finanszírozáson - mondta Rédei.

Az érintettek várták az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán által beharangozott plusztámogatást, most a szaktárcához fordultak, hogy választ kapjanak arra, miért változtattak mégis, és ki kapja a 4,1 milliárd forintot. Az OEP szerint az alapellátásban 4,1 milliárd forint pluszforrást az iskolai egészségügyi ellátásra, a fogászatra és a védőnői ellátásokra fordítják. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban viszont még az szerepel: a pénz a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás támogatására szolgál.

A háziorvosok azután, hogy az elmúlt években már több lépcsőben kaptak emelést, az idén további 130 ezer forintos pluszforráshoz jutottak, és a szakorvosok béremelése is megkezdődött. Ám azok, akik kizárólag ügyeleti ellátásban dolgoznak, teljesen kimaradnak a béremelésekből – mondta Rédei. Szerinte jelenleg lakosonként 42 forint a finanszírozás, ami a 4,1 milliárd forintos plusztámogatás által 58-59 forintra emelkedhetett volna. Ez legalább csillapította volna a jelenlegi feszült helyzetet.

“Magyarországon az önkormányzatokkal együttműködve cégek, szakrendelők szervezik a háziorvosi ügyeletet, a Sürgősségi Ügyeleti Ellátók Egyesületének körülbelül 160 ellátóhely a tagja, az innen érkező tapasztalatok alapján egyre csökken azok száma, akik hajlandók ügyeletet vállalni. A háziorvosok megelégszenek a mostani, 130 ezer forint plusztámogatással, és sokan inkább a szabad hétvégét választják, vagy a családdal töltik a karácsonyt, a szilvesztert. Ügyeletben közülük gyakran már csak a nyugdíj előtt állók, vagy az ügyeletre szerződésben kötelezettek dolgoznak. A kórházi és mentőorvosok közül pedig inkább a fiatalok vállalják ezt a munkát” – mondta Rédei.

A legrosszabb helyzetben a kistelepülések vannak, az órabérek pedig távolról sem kedvezők. Legtöbb esetben az 1600–2000 forintos óradíjak jellemzők az orvosoknál, de néhány szerencsésebb körzetben ez az összeg elérheti akár a 3000 forintot is. Az ápolók esetében ennél jóval alacsonyabb, 900–1300 forintos, a gépkocsivezetőknél pedig 800–1100 forintos óradíjról beszélhetünk. Ez már nem elég ahhoz, hogy vállalják az éjszakai, hét végi 24 órás műszakokat, nem is beszélve a karácsonyi és ünnepi ügyeletekről. Ezért egyre többen maradhatnak ellátás nélkül – mondta Rédei.


Kormányzati reakció

Az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága szerint sosem született olyan ígéret, hogy a kormány 4,1 milliárd forinttal támogatná a háziorvosi ügyeleti ellátást. A kormány azt ígérte, hogy ezt az összeget a védőnői, fogorvosi és az iskola egészségügyi ellátásra fordítja. Ezt az ígéretet a kormány betartotta, a szolgáltatók az összeget januárig visszamenőleg megkapták.

2016-ban a háziorvosi ügyeleti szolgáltatók részére kifizethető díjazás nem változott, ezek finanszírozására az Országos Egészségbiztosítási Pénztár éves szinten 10,1 milliárd forintot különít el. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy a háziorvosi praxisok finanszírozására a kormány idén 10 milliárd forintos plusztámogatást biztosít - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az államtitkárság.