A Barca és a Real elhappolhatja Mourinho sztárjait

-

Angol lapértesülések szerint Radamel Falcao és Eden Hazard is elhagyhatja a Chelsea labdarúgócsapatát.


Falcaónak nem igazán jött be Anglia, a Manchester Unitedben csupán négy gólt szerzett, majd miután kölcsönbe a Chelsea-hez került, az idén csupán egyszer volt eredményes az Atlético Madrid korábbi gólzsákja, a hétvégi, Aston Villa elleni bajnokin pedig már a keretbe sem fért be. A Mirror szerint a kolumbiai csatár elvágyódik Angliából, a napilap pedig a Barcelona érdeklődéséről írt.


Falcaóak nincs túl sok oka az örömre mostanában


Egy másik kulcsjátékos is távozhat, Eden Hazard-t korábban José Mourinho menedzser Cristiano Ronaldóhoz és Lionel Messihez hasonlította, talán ez is közrejátszott abban, hogy a belga válogatott középpályás hozzáállása megváltozott, legalábbis a portugál szakember szerint.



Sokan meglepődtek, amikor a hétvégén nem olvashatták a kezdőcsapatban Hazard nevét az Aston Villa ellen, Mourinho azzal indokolta a mellőzését, hogy a bajnokságot gyengén kezdő címvédő mostani helyzetében nem az egyénieskedésre van szükség, hanem alázatra, és olyan játékosokra, akik a csapat érdekeit helyezik előtérbe. A Metro és a Fichajes internetes oldal szerint a Real Madrid már be is jelentkezett a technikás játékosért.