A babák nem azok, aminek látszanak

Forrás: AFP

-

A héten mutatták be A fiú című horrorfilmet, amelyben egy játékbaba riogatja a főhősnőt és a nézőket. Ennek apropóján összegyűjtöttük a filmtörténet leggonoszabb játékbabáit Chuckytól Annabelle-ig, akik miatt már sok álmatlan éjszakánk volt.


Az éjszaka halottja (Dead of Night, 1945)

Nyugtalanító természetfeletti jelenségek állnak a negyvenes évek legfontosabb brit horrorantológiájának középpontjában, amelynek utolsó, ötödik szegmense a legismertebb. Ennek a főhőse egy Maxwell Frere (Michael Redgrave) nevű zavarodott hasbeszélő, aki meg van győződve róla, hogy Hugo nevű pimasz babája életben van. A férfit gyilkossággal vádolják meg, és eleinte ártatlannak tűnik, ám hamarosan feltárul előttünk különös kórképe. Azt kezdettől fogva sejteni lehet, hogy Frere kettős identitással rendelkezik, de a meghökkentő fináléban az is világossá válik, hogy megszállta a saját babája.


Az éjszaka halottja – Michael Redgrave


Az éjszaka halottját egy másik emlékezetes epizódja miatt már beválogattuk a legjobb karácsonyi horrorfilmek közé, de ebből az összeállításunkból sem maradhatott ki, hiszen ez a hasbeszélős-parababás horrorfilmek legfontosabb előképe, amit a Time Out magazin tavaly minden idők 35. legjobb horrorfilmjének választott. A második világháború alatt nem sok horrorfilmet forgattak Angliában, a műfaj ezzel az alkotással tért vissza a nagyvászonra. A készítők leleményességét dicséri, hogy egy csavaros kerettörténetbe helyezték a hangulatos kísértethistóriák füzérét, amivel tovább fokozták a dermesztő élményt.


Viaszbabák háza (House of Wax, 1953)

André de Toth karrierjének legsikeresebb horrorfilmje egy remake: az akkor már Michael Curtiz néven Hollywoodban dolgozó Kertész Mihály 1933-as A panoptikum rejtélye (Mystery of the Wax Museum) című filmjének feldolgozása. Azonban a makói születésű Tóth Endre száműzte az eredeti filmre jellemző humort, a hangsúlyt pedig a viaszbabák rémisztő titkára helyezte. Ez volt az első olyan színes 3D-s mozi, amelyet egy nagyobb filmstúdió készített, de a történet keserű iróniája, hogy a rendező sosem élhette át a háromdimenziós élményt, mivel fiatalon megvakult az egyik szemére. A Viaszbabák háza jól teljesített a kasszáknál: az egymillió dollárból forgatott film több mint huszonhárommillió dolláros bevételt ért el Amerikában, ezzel pedig 1953 egyik legnagyobb dobásának számított.


Viaszbabák háza, balra Vincent Price


Habár több mint hatvan éve készült, a film azóta sem veszített semmit a hatásából, köszönhetően a remek vágásnak és az egész filmen ügyesen végigvezetett motívumoknak. Vincent Price kelti életre Henry Jarrod professzort, a tehetséges viaszszobrászt, akinek műtermét saját üzlettársa gyújtja fel. Jarrod túléli az esetet, de beleőrül, és hamarosan gyilkolni kezd, hogy újra megnyitott horrorisztikus kiállításán minél élethűbb viaszbabákkal hozza a frászt a látogatókra. A Viaszbabák háza a maga módján még mindig kifejezetten izgalmas és feszült film, sűrű atmoszférával és nyugtalanítóan élethű babákkal, a megégett arcú Vincent Price maszkjáról nem is beszélve, akinek a karrierjét ez a szerep indította be. Innentől kezdve gyakran alakított különféle gonosz és őrült figurákat, süket-néma segédjét pedig nem más játszotta, mint a fiatal Charles Bronson.


Terror-trilógia (Trilogy of Terror, 1975)

Dan Curtis a hatvanas évek népszerű amerikai gótikus szappanoperájának (Dark Shadows) az atyja volt, amelynek az alapján Éjsötét árnyék címmel Tim Burton rendezett néhány éve egy sztárokkal megpakolt, ám nem túl sikeres horrorkomédiát. Curtis főleg tévéfilmeket készített karrierje során, amelyek közül a leghíresebb a Terror-trilógia című horrorantológia.



A három bizarr történet közül az utolsó felvonás a legrémisztőbb, amiben egy zuni indián baba terrorizálja az Amelia nevű hősnőt a lakásában. Utóbbit Karen Black alakítja, aki négy különböző figurát játszik a szegmensekben. Amelia a babát eredetileg ajándéknak szánta antropológus pasijának, az éles fogsorral rendelkező és kezében hegyes dárdát tartó fétistárgyról azonban kiderül, hogy egy törzsi harcos szellemét rejti magában, akinek sikerül onnan megszöknie. Richard Matheson (Legenda vagyok, Csodás álmok jönnek) saját novellája alapján írta ennek az epizódnak a forgatókönyvét, de a másik két epizód is az ő történetein alapul. A Terror-trilógia a gonosz bennszülött baba miatt méltán lett kultikus tévéfilm, de az elszántabb rajongóknak ajánljuk Dan Curtis Rémálmok háza (Burnt Offerings) című keveset emlegetett természetfeletti horrorfilmjét is.


A mágus (Magic, 1978)

Richard Attenborough két monumentális történelmi filmje, A híd túl messze van és a Gandhi között rendezte meg ezt a kis költségvetésű, keserű pszichohorrort, amelynek a forgatókönyvét William Goldman (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Maraton életre-halálra) írta saját azonos című regénye alapján. A mágus főszereplője Corky Withers (Anthony Hopkins), egy félénk és esetlen hasbeszélő férfi, aki első béna mutatványai után végül Fats nevű babájának köszönhetően fut be a szórakoztatóiparban. Fats mindenben Corky szöges ellentéte: egy mocskosszájú, gátlástalan és akaratos kis fickó, nem meglepő tehát, hogy egyáltalán nem nézi jó szemmel, ahogyan Corky érzelmileg egyre közelebb kerül gyerekkori szerelméhez, Peggy Ann Snow-hoz (Ann Margret).


Magic

Magic – Anthony Hopkins


El sem hinnéd, mennyien akarnak hinni a varázslatban, mondja Fats a film végén, de szó sincs itt semmiféle mágiáról, hiszen Corky valójában egy többszörös személyiségű férfi, akinek az életét és bimbózó románcát pokollá teszi a birtoklási mániától és féltékenységtől túlfűtött baba. Anthony Hopkins egyszerre érzékeny és hátborzongató alakításának köszönhetően Attenborough filmje nemcsak horrorként, hanem tragikus szerelmi történetként is felkavaró.


Babák (Dolls, 1987)

Stuart Gordon már rögtön az első, 1985-ös Re-animátor című groteszk mesterművével beírta magát a műfaj történetébe, a nyolcvanas években pedig további két bizarr klasszikust készített. Szokványosnak nem nevezhető Lovecraft-adaptációja, a Tágra nyílt elme (From Beyond) mellett harmadik filmje, a Babák kisebb figyelmet kapott, pedig klisés kezdete ellenére simán felveszi a versenyt első két rendezésével: ez is egy hasonlóan abszurd és véres horrormese.


Dolls

Babák – Guy Rolfe


Mai szemmel nézve az alaphelyzet elcsépeltnek tűnik: hat utazó egy elhagyatott vidéki házban lel menedéket, miután egy viharos éjszakán lerobbant a gépkocsijuk. Egy idős házaspár, Gabriel (Guy Rolfe) és Hilary Hartwicke (Hilary Mason, aki a Ne nézz vissza! című filmben a vak médiumot játszotta) látja őket vendégül, akik babákat gyűjtenek és készítenek. Innentől kezdve viszont nincs megállás, és hamarosan világossá válik, hogy sem öreg házigazdáik, sem az éjszaka életre kelő és gyilkolászó játékaik nem olyan gonoszak, mint amilyennek első pillantásra hittük őket. A boszorkányság és az önbíráskodás is fontos szerephez jut az ügyesen kibontott és hatásosan építkező történetben, amelynek a legfontosabb üzenete, hogy mindig tartsuk tiszteletben a gyermekkor szellemiségét és az azt megédesítő játékokat.


Gyilkos bábok (Puppet Master, 1989)

Ijesztően élethű próbababák hozták a frászt a gyanútlan fiatalokra már David Schmoeller első, kultikus horrorfilmjében, az 1979-es Tourist Trapben is. A nyolcvanas évek közepén aztán Klaus Kinskivel is forgatott (A horror háza) Schmoller, majd az évtized végén megrendezte a videokorszak egyik legsikeresebb és világszerte óriási kultuszt teremtő franchise-ának első felvonását. A Gyilkos báboknak azóta kilenc folytatása készült, a tizenegyedik, Puppet Master: Axis Termination címet viselő rész pedig elvileg idén érkezik.


Puppet Master

Gyilkos bábok


Ezt az ízig-vérig független B-filmet nem az intelligens forgatókönyv vagy az igényes megvalósítás tette népszerűvé a tékák fénykorában, hanem a fantáziadúsan megtervezett, vérszomjas babák, amelyeknek mindegyike rendelkezik valamilyen egyedi és veszélyes eszközzel vagy képességgel. Blade például egy éles pengével támad, Jester egyszerre tudja körbeforgatni a homlokát, az állát és az arcát, Pinhead óriási karjával zúzza össze ellenfeleit, Tunneler pedig forgó fúrófejével ejt sebeket rajtuk, de mind közül Leech Woman a legbizarrabb, aki nevéhez méltóan mérgező piócákat öklendezik fel. Ezek az egyiptomi varázslattal életre keltett gonosz figurák később a játékboltokat is meghódították.


Gyerekjáték (Child's Play, 1988)

Tom Hollandnak a nyolcvanas évek két emlékezetes horrorfilmjét köszönhetjük. Az 1985-ös Veszélyes éj (Fright Night) után rendezte meg a Gyerekjátékot, amelyben minden idők leghírhedtebb gyilkos babáját szabadította rá a hatéves Andy Barclay-ra (Alex Vincent) és családjára, akik persze a rendőrséggel együtt sokáig őt okolják Chucky egyre brutálisabb rémtetteiért. A vörös hajú, farmer kezeslábasban settenkedő Chucky azóta is a filmtörténet legismertebb babája, aki kultuszt teremtett gonosz poénjaival, könyörtelen beszólásaival és eszelős gyilkosságaival.


Child's Play

Chucky a Gyerekjátékban


Az egyre inkább paródiába hajló és fárasztó folytatásokkal ellentétben Holland filmje még egészen komolyan vett természetfeletti horror, és a kilencmillió dollárból készült film világszerte több mint negyvennégy millió dollárt hozott. Remek húzás volt a rendező részéről, hogy Brad Dourifnak adta a sorozatgyilkos Charles Lee Ray szerepét, akinek a lelke a halála után egy voodoo szertartás révén Chuckyba száll bele. Dourif karakterének nevét egyébként három valódi gyilkoséból gyúrták össze (Charles Manson, Lee Harvey Oswald és James Earl Ray), és a hangját Chuckynak kölcsönző színész sistergő energiával ruházta fel az öntörvényű és megzabolázhatatlan műanyag játékbabát, amelyhez hasonló születésnapi ajándékot senkinek sem kívánunk.


Frankenstein játékai (May, 2002)

Lucky McKee első és máig legjobb filmje a Frankenstein játékai, amiért még Roger Ebert is lelkesedett, aki egy szimpla horrornál többnek és mélyebbnek” érezte ezt a hideglelős és felkavaró pszichológiai esettanulmányt. Angela Bettis kelti életre May Dove Canadyt, a magányos és furcsa lányt, akit rossz szeme miatt gyerekkorában kiközösítettek a többiek. A traumatizált May visszahúzódó, félénk és zavarodott, irtózik a szociális érintkezés minden formájától, mégis megpróbál valamiféle kapcsolatot kialakítani szűkebb környezetével, többek között a jóképű szerelővel, Adammel (Jeremy Sisto).


May

Frankenstein játékai – Angela Bettis


May az édesanyjától kislánykorában egy Suzie nevű játékbabát kapott a születésnapjára, azzal a szöveggel, hogy ha nem találsz barátot, akkor csinálj egyet magadnak.” A film azt a folyamatot ábrázolja, ahogyan az állatklinikán asszisztensként dolgozó lányt fokozatosan magával rántják frusztrációi, a mentális örvény pedig végül egy bizarr gyilkosságsorozatba torkollik. May megszállottja üvegdobozban tárolt Suzie-jának, és miután egy véletlen baleset során megsemmisül imádott babája, elhatározza, hogy ismerősei legszebb testrészeiből elkészíti Suzie életnagyságú változatát, akit Amynek nevez el. Lucky Mckee filmje így válik a Frankenstein-mítosz sajátos variációjává, amire a film kivételesen találó magyar címe is utal.


Halálos hallgatás (Dead Silence, 2007)

James Wan már a 2004-es, kirobbanóan sikeres Fűrészben (Saw) is fontos szerephez juttatott egy hátborzongató bábut, a triciklin közlekedő Billyt, és második önálló rendezése ugyancsak egy Billy nevű ijesztő baba körül forog. Habár Billyt régen eltemették, váratlanul mégis felbukkan egy fiatal házaspár életében, és megöli a feleséget. A megözvegyült férfi (Ryan Kwanten) visszatér szülővárosába, hogy kiderítse, szerelmének miért kellett meghalnia, a szálak pedig egy Mary Shaw (Judith Roberts) nevű hasbeszélő asszonyhoz vezetnek, akit a negyvenes években lincseltek meg, majd vágták ki a nyelvét, amiért elrabolt egy kisfiút, aki csalónak nevezte az előadása közben.


Dead Silence

Halálos hallgatás – Ryan Kwanten


A Halálos hallgatás a kasszáknál és a kritikusoknál is gyorsan megbukott, amiért az unalmas karakterek, az ügyetlen dialógusok és a finálé kínosan erőltetett csavarja tehető felelőssé, ám Billyvel kapcsolatban egy rossz szavunk sem lehet, hiszen ez a baba nem kevésbé para, mint híres elődjei. Ugyanakkor James Wan későbbi filmjeiben, például az Insidiousben kétségkívül sokkal jobban kiteljesedett.


Annabelle (2014)

A cikkben tárgyalt babák közül Annabelle az egyetlen, amelyet létező játékbabáról mintáztak. Ed és Lorraine Warren, a hetvenes évek népszerű, önmagukat démonológusnak kikiáltó házaspárja gyűjtötte be a megszállottnak hitt porcelánbabát, amely Warrenék connecticuti okkult múzeumában a mai napig megtekinthető. Annabelle először James Wan 2013-as Démonok között (The Conjuring) című remek kísértetházas horrorfilmjében bukkant fel mellékszereplőként, egy évvel később pedig egy önálló spin-off/előzményfilmben dolgozták fel fiktív kísértethistóriáját.


Annabelle

Annabelle


John R. Leonetti (Pillangó-hatás 2) filmje nem pszichológiai, hanem természetfeletti síkon közelíti meg a hírhedt baba állítólagos mítoszát. A történetbe mindent igyekeztek belepakolni az okkultizmustól kezdve a sátánimádó szektán át a démoni megszállottságig, ám a film hatásában mégsem mérhető a Démonok közötthöz, mert mindvégig érezhető, hogy csak utóbbi sikerét akarták kiaknázni. Ha innen nézzük, akkor ez összejött a készítőknek, hiszen annak ellenére, hogy az Annabelle megbukott a kritikusoknál, a nézők világszerte özönlöttek rá, ami több mint kétszázötvenmillió dolláros bevételt eredményezett.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!