A 159-es busz beelőzte a 202-est és az 58-ast

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

29 autóbusz- és 4 trolibuszvezetőről készült rövid bemutatkozás alapján lehet szavazni az év sofőrjére a BKK honlapján.


A verseny elképesztő, de már most toronymagasan vezeti az egész mezőnyt a 159-es busz vezetője, Fodor Zsolt (kora délután 211 szavazattal) – ennek fényében kevés esély látszik a jelenleg élen álló sofőr megszorongatására.


Azonban a dobogós helyekért még ádáz csata dúl: most épp második helyen a 202E busz vezetője, Szegedi Szabolcs (120 szavazat), harmadik helyen az 58-as busz sofőrje, Miklós János (114 szavazat) áll, utóbbi az egyik senior versenyzője a mezőnynek. A legnagyobb rutinnal Sebestyén László, a 200E kormányosa rendelkezik, ő 1988 óta vezeti a buszokat.

Az eddigi eredményekből az látszik, hogy a legtöbb szavazatot a buszsofőrök söpörték be, de a trolibuszosok sem állnak rosszul. Érdekesség, hogy a versenyzők között egyetlen hölgy, ráadásul trolibuszsofőr található Harkai Józsefné személyében, aki jelenlegi 72 szavazatával kenterbe veri a trolis kollégákat.


Az autóbusz- és a trolibuszvezetőkről készült rövid bemutatkozás alapján a Budapesti Közlekedési Központ honlapján a jelöltek nevére kattintva lehet szavazni augusztus 14-ig.

Az első fordulóban legtöbb szavazatot gyűjtő hat autóbusz-vezetővel és két trolibuszvezetővel bemutatkozó kisfilm készül, amelyekre a verseny második fordulójában a BKK Facebook-oldalán szavazhatunk augusztus végétől.