A 14 legjobb idézet a vasárnapi boltzár történetéből

Fotó: MTI/MTVA / Czeglédi Zsolt

-

A vasárnapi boltzár ötlete régebbre nyúlik vissza, mint gondolná, hiszen már majdnem egy évtizede, hogy a KDNP előjött vele. Nem is olyan régen még Orbán Viktor sem gondolta időszerűnek a bevezetését, de a 2014-es választások után valami megváltozott, az ügy hullámai pedig azóta sem csitultak. Néhány kifejező idézeten keresztül bemutatjuk a vasárnapi zárvatartás tragikomikus történetét.


Azt mondhatnák erre, hogy a szabad vasárnap kérdése egy tipikus szociáldemokrata követelés – az is, de keresztényszociális is; mi ebben a hangszerelésben adjuk most elő.

Harrach Péter, 2007. szeptember 24.


A KDNP már 2007 óta kampányol a szabad vasárnap ötletével, ami eredetileg nemcsak a kereskedelemre vonatkozott volna, hanem az ipari üzemekre is. A kisebbik kormánypárt képviselői először még ellenzékben, 2009-ben nyújtották be javaslatukat, de az akkori, baloldali többség nem támogatta, olyannyira, hogy még a bizottságban sem került napirendre. A kormányváltás után, 2010 novemberében ismét benyújtották, de sokáig nem jártak sikerrel.



Amint meg lehet élni majd heti ötnapnyi munkából, én is azok közzé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárvatartást. Addig azonban, úgy érzem, erre nincsen lehetőség.

Orbán Viktor, 2011. május 31.


Az új kormány egyéves évfordulóján, 2011. május végén rendezett konferencián Demján Sándor üzletember vetette fel, hogy nem kellene erőltetni ezt a vasárnapi zárvatartást. A miniszterelnök engedékeny hangulatában volt, és azt mondta: ebben a kérdésben egy malomban őrölnek. Igaz, mai szemmel visszanézve nem utasította el élből az ötletet, csak elnapolta, olyan időkre halasztotta, amikor a gazdaság, és ebből kifolyólag a kormány pozíciója is erősebb lesz.


Amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, ezt nem bölcs dolog korlátozni. A minisztérium álláspontja szerint Magyarország ma még nem olyan gazdag ország, ahol a legfontosabb probléma az, hogy vasárnap nyitva van-e valami vagy nincs.

Varga Mihály, 2014. november 3.



A KDNP másodszor is benyújtott törvényjavaslata az előző ciklusban nem került napirendre, csak a választások után, 2014 őszén vették elő újra a témát. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyan nem támogatta a javaslatot, de közben a legmagasabb szinten megszületett a döntés, hogy eljött az ideje a vasárnapi boltzár bevezetésének. Amikor a szaktárca ellenkezéséről kérdezték, Harrach Péter csak annyit mondott: nekem elég, hogy a kormányfő támogatja.


Elsősorban a Lajtától nyugatra eső országokban bevett ez a gyakorlat. Ami Magyarországon van, az az elmúlt 25 év örökségeként inkább vadkeleti viszonyoknak felel meg.

Rétvári Bence, 2014. december 3.


-


A törvényjavaslatot 2014. december 16-án fogadta el a parlament. A kötelező zárvatartás nemcsak a vasárnapokat érintette, gyakorlatilag betiltották a nonstop boltokat is, hiszen a fő szabály szerint este tíz és reggel hat közt a kereskedelmi üzleteknek zárva kell tartaniuk. A kivételek körét meglehetősen szűkre szabták, csak a 200 négyzetméternél kisebb boltok tarthatnak nyitva, ahol a cég legalább 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkező tagja, vagy közvetlen hozzátartozója dolgozik. A törvény 2015. március 15-én lépett hatályba.


Baszódjál meg KDNP, s külön Semjén Zsolt!

Apa zenél, 2015. március 17.



A vasárnapi boltbezárás finoman szólva sem lett népszerű intézkedés. A felmérések szerint a döntő többség elutasítja, és az internetes népművészet sem kímélte a kezdeményezőket. A fenti dal hamar népszerű lett, több százezren nézték meg. Harrach Péter maga is meghallgatta, majd annyit mondott: „Hát, ezt komolyan lehet venni? Ez egy alpári szöveg.”


A kereskedelmi alkalmazottak szabad vasárnapjáról szóló törvény hatálybalépése utáni első szombaton ezeket a friss álláshirdetéseket fotózta le egy ismerősöm az egyik hipermarket előterében. A hirdetés nem leépítésekről hanem új munkaerők felvételéről szól.

Rétvári Bence, 2015. március 21.


A legfőbb érv a vasárnapi zárvatartás ellen az volt, hogy amiatt alkalmazottakat fognak elküldeni a kereskedelmi láncok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint 2015 utolsó negyedévében mintegy nyolcezerrel dolgoztak kevesebben a kereskedelemben, mint az első, a zárvatartás előtti negyedévben. Ez persze lehet szezonális ingadozás is, a folyamatokat akkor látjuk át, ha újabb adatok jelennek meg, és az egész éves tendenciákat látjuk.


Kisbolt, élelmiszerbolt, vasárnapi zárvatartás


Nyertünk százmilliárd forintot a magyar családi vállalkozásoknak.

Kövér László, 2015. március 30.


Kövér László házelnök a tapolcai időközi választás kampányában kapott őszinteségi rohamot, amikor „helyes, de rosszul kommunikált” intézkedésekről beszélt. Szerinte valójában nem akarják templomba terelni az embereket a szabad vasárnappal, hanem az egész a kiskereskedelmi rendszer átalakításáról szól. A házelnök szerint fontos a vasárnapi munkaszünet, de a lényeg az, hogy a vasárnapra eső, évi 300-350 milliárd forintnyi pénzmozgásnak egy része, talán a harmada a multicégektől a magyar kisvállalkozásokhoz vándorol majd.


Hat nap alatt többet vásárolnak az emberek, mint korábban hét nap alatt.

Lázár János, 2015. május 7.


Ne higgyék el, amit Magyarországon mondanak a politikai kudarc leplezésére, hogy [a vasárnapi zárvatartás] növekedést okozott! Ez egy abszurdum.

Demján Sándor, 2015. június 20.


Részletesebb, hosszabb időtávról szóló adatok hiányában nehéz eldönteni, hogy milyen hatása van a vasárnapi zárvatartásnak a kiskereskedelmi forgalomra. A KSH adatai szerint 2013 nyara óta kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosan növekszik a kiskereskedelmi forgalom. Az adatsor idén februárnál tart, ami szerint az üzletek forgalma 6,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ha eljutunk az adatok megismerésében áprilisig, akkor talán képesek leszünk trendeket is látni, vagyis hogy visszafogta-e a növekedés mértékét a vasárnapi zárvatartás.


Kisbolt, élelmiszerbolt, vasárnapi zárvatartás


Elfogadhatatlan, hogy a kereskedelemben tevékenykedő több százezer ember azért dolgozzon vasárnap, mert sokan úgy gondolják, a korszerű élelmiszer-tárolók, a hosszan eltartható termékek ellenére sem elég nekik hét napból hat a bevásárlásra.

Baldauf László, 2015. július 2. (Heti Válasz)


Mivel a gazdasági hatások nem bizonyíthatók egyértelműen – sem a magyar kisvállalkozások állítólagos fejlődése, sem a növekedést visszafogó hatás –, a vita leginkább a jogokról szól: az egyik oldalról arról, hogy mindenkinek, de főleg a kereskedelmi dolgozóknak joguk van a vasárnapi pihenőnaphoz; a másik oldalról viszont az az érv, hogy az állam ne akarja hatalmi szóval megmondani, hogy mikor lehet vásárolni, mikor nem.


Igény volt a piacra vendégek, turisták részéről is, meg igény volt a vasárnapi nyitva tartásra is. Innen jött, hogy (...) nyitva lehessünk.

A balatonfenyvesi CBA alkalmazottja, 2015 július


vasárnapi nyitvatatrás, Révfülöp, Balaton, Coop, piac


2015 nyarán söpört végig a Balatonon a piaccá nyilvánítási láz. Több bolthálózat is próbálkozott azzal, hogy az üzletét piaccá nyilvánítsa, még akkor is, ha kofák egyáltalán nem jelentkeztek, hogy ott árusítsanak. Eleinte meg is kapták az engedélyeket, ám végül a kormánynak és a CBA-vezetésnek is elegük lett a trükkökből, és a boltok visszavonták a kérelmeiket.


Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?

Szepessy Zsolt népszavazási kérdése, 2014. december 18.


Még meg sem száradt a tinta a parlament által elfogadott törvényen, máris megindultak a népszavazási kezdeményezések a zárvatartás ellen és mellett. Elsőként, 2014. december 18. Szepessy Zsolt korábbi monoki polgármester lépett, aki rögtön három kérdéssel támadta meg a Nemzeti Választási Bizottságot. Ezek ugyan részben értelmetlenek voltak, részben kioltották egymást, de arra jók voltak, hogy más ne tudjon érvényesen kezdeményezni. Így zajlott ez majdnem másfél évig: az értelmetlen kérdések valahogy mindig előbb érkeztek, mint az egyértelműek, így nem kezdődhetett meg az aláírásgyűjtés. Az egész bohózat csúcspontján, idén február 23-án pedig kigyúrt, kopasz férfiak akadályozták meg az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy benyújtsa a kérdését a választási bizottságnak.


Nyakó István, Nemzeti Választási Iroda, népszavazás, MSZP


Semmiképpen nem kevernénk össze a szezont a fazonnal, tehát itt nem életmódkérdésekről teszünk föl népszavazást, hanem a magyar nemzeti közösség létezésének legfontosabb kérdéséről.

Orbán Viktor, 2016. február 24.


A kopaszok fellépéséből – főleg, hogy kiderült, a Fradi Security emberei lehetnek – óriási botrány lett. Ezt még az sem tudta elfedni, hogy a kormány már másnap egyfajta ellen-népszavazást jelentett be az úgynevezett kötelező betelepítési kvóták ügyében. A kormányfő azzal igyekezett elütni az ügy élét, hogy azt mondta: méltatlan, ami történt, de hát a vasárnapi zárva tartás nem is olyan fontos, mint a kvóta elutasítása, csak amolyan életmódkérdés. Közben azért elkezdtek pletykák terjedni arról, hogy talán maga a kormány vonja vissza a törvényt, csak hogy az MSZP ne tudjon aláírásokat gyűjteni a népszavazáshoz. Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak azt mondta, hétfőn kapja meg a kormány a nemzetgazdasági miniszter jelentését a vasárnapi boltzár hatásairól. Ezt nyilvánosságra fogják hozni, és az ezt követő viták után fogja a kormány eldönteni, hogy „mi legyen a politikai válasz” a vasárnapi zárvatartásról tartható lehetséges népszavazásra.


Egy baloldali párt azért gyűjt aláírást, hogy több tízezer embernek dolgozni kelljen vasárnap.

Lázár János, 2016. április 7.


A kormánypártok félelmei végül beigazolódtak, a Kúria szerdán az MSZP-nek adott igazat, és hitelesítette az aláírásgyűjtő ívüket. Ha minden a tervek szerint alakul, valamikor ősszel lehet népszavazás a vasárnapi zárvatartásról (illetve az állami földek értékesítési tilalmáról és a közszféra bérplafonjáról). A KDNP-s Hollik István jobb híján azt mondta: tiszteletben tartják a Kúria döntését, és minden olyan népszavazást támogat, amelynek célja az emberek véleményének megismerése. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Fideszben még le kell folytatnia az arról szóló vitát, hogy mit szólnak a Kúria döntéséhez, de szerinte úgy lenne a helyes, hogy a magyar polgároknak ne kelljen vasárnap dolgozniuk. Pénteken aztán Orbán is megismételte: a kormány nem akarja, hogy bárkinek kényszer legyen a hétvégi munkavégzés.