900 millióba került Esztergomnak egy ügyvédi baki

Fotó: MTI/MTVA / Simó Endre

-

Esztergomnak több mint 900 millió forintot kell kifizetnie az élményfürdő miatt indított per részítélete alapján. Az önkormányzatot képviselő ügyvédi iroda a város fellebbezését egy nap késéssel nyújtotta be, így a végzés jogerős lett. A fürdő miatti per folytatódik, a város ennél több pénzt követel.


A Contur-Bau-per néven ismert ügy 2005-ben kezdődött, a most megítélt összegből 565 millió forint és járulékai teszik ki az alapösszeget, a többi az azóta összegyűlt késedelmi kamat és egyéb eljárási költség – mondta a város polgármestere, Romanek Etelka.


Az élményfürdőt 2001-ben kezdték építeni, majd a kivitelező Contur-Bau Rt. 2005 június elején levonult a területről. A cég kifizetetlen számlákra hivatkozott, a város viszont az elvégzett munkát kifogásolta.

Az önkormányzat felmondta a szerződést a Contur-Bauval, az addigi költségeket azonban nem fizette ki, ezért a vállalkozás pert indított. Esztergom önkormányzata viszont hibás teljesítés miatt több mint 1,1 milliárd forintos követelést jelentett be a társasággal szemben.

A céget később felszámolták, követelése az elmúlt évtizedben többször gazdát cserélt, majd azt egy környékbeli vállalkozó vette meg. Az ügyben a bíróság részítéletében a késedelmi kamatokkal együtt végül több mint 900 millió forint fizetésére kötelezte a várost. A polgármester szerint viszont a bíróság még nem bírálta el a város 1,1 milliárdos követelését. Az önkormányzat továbbra is vitatja, hogy jogos lenne a cég követelése. A per folytatódik.

Kiderült az is, a várost képviselő fővárosi ügyvédi iroda a fellebbezést betegség miatt egy nap késéssel adta be még 2014 szeptemberében. Hiába kérték a késedelmi igazolás elfogadását, ezt a Győri Ítélőtábla és a Kúria is elutasította, így jogerős lett.