85 embert ölt meg hétvégén a Boko Haram

-

A Nigéria északkeleti részén fekvő Maiduguri város közelében támadtak a terrorszervezet emberei civilekre.


A hatóságok hétfőn hozták nyilvánosságra a végleges adatokat. A korábbi mérleg 65 halottról szólt, de ez csak Maiduguri egyik kórházában összegyűjtött holttesteket vette számba. Húsz másik áldozatot egy másik kórházba vittek vagy a helyszínen eltemettek

A körzet egészségügyi illetékese közölte, hogy Dalori településen a terroristák lelövöldözték az eléjük kerülő lakosokat, majd felgyújtották a községet. Az egyik elmenekült lakos elmondta, hogy legalább húsz ember a felismerhetetlenségig összeégett, és 15-öt még keresnek.

A hadsereg oldalán harcoló egyik milicista arról beszélt, hogy a terroristák akár több mint száz embert is megölhettek, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.

Maiduguriban 2,6 millió ember lakik, akik között az ENSZ szerint 1,6 millió menekült van. Őket a Boko Haram - az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezet szövetségese - űzte el otthonukból. A terroristák áldozatainak a száma már 17 ezer fölé emelkedett 2009. óta.