70 éves bácsi volt az ablakmászó csuklyás rabló

-


A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon szombat hajnalban tett bejelentést egy idős férfi, aki elmondta, hogy pár perccel korábban salgótarjáni családi házának szobaablakát egy fején fekete csuklyát viselő ismeretlen ember benyomta, a szobát átkutatta, és a szekrényen elhelyezett pénzét ellopta – írja a police.hu.

A mozgásra felébredő bácsit a tettes fojtogatni kezdte, és további pénzt követelt tőle, majd a dulakodást követően a lakás ablakán kimászva a helyszínről elmenekült.



A rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Gábor 70 éves helyi lakos, akit otthonában elfogtak. A nyomozók a ruházatátvizsgáláskor a gyanúsított kabátjának zsebében megtalálták az ellopott pénzt, a bűncselekmény elkövetéséhez használt kötött sapkát és kesztyűt, melyeket lefoglaltak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki T. Gábort, aki beismerő vallomást tett. A hatóság a férfit őrizetbe vette, és kezdeményezik az illetékes ügyészségen előzetes letartóztatását.