60 éves a Mercedes őrült rekordja és legbrutálisabb versenybalesete

-

Sir Stirling Moss 1955-ben zúzott végig Olaszországon a Mercedes SLR-rel 160-as átlagsebességgel, másfél hónappal azelőtt, hogy az egyik ilyen autó megölt csaknem 90 nézőt a Le Mans-i 24 órás versenyen.


A tavaly 60. születésnapját ünneplő Mercedes-Benz és a 722-es rajtszámú 300 SLR-t kormányzó brit Stirling Moss motorsport-történelmet írt 1955. május elsején, amikor délután fél hatkor begördültek a lombardiai Bresciába: 10 óra, 7 perc és 48 másodperc alatt teljesítették a Mille Migliát, az ezer mérföldes olasz klasszikust, óránként 157,65 kilométeres átlagsebességgel, közutakon. Se előtte, se utána nem tette meg a távot senki ilyen gyorsan. A német gyártó, a brit versenyző, valamint az autósport és az egész autóipar egyik legkiemelkedőbb eredménye ez, ám akkor még senki nem sejtette, hogy rövidesen a a motorsport történetének legnagyobb tragédiája árnyékolja be a diadalt.


Kiemelkedő teljesítmény és elképesztő megbízhatóság volt az 1955-ös Mercedes SLR fegyvere a versenypályákon


A sportautózás egyik legcsillogóbb ékkövének tartott egykori Mille Miglia az egyik utolsó olyan viadal volt a kontinensen, amely forgalomtól nem elzárt közutakon zajlott: az útvonal keresztül-kasul vezetett Olaszországon, egyetlen nagy kört megtéve Bresciából dél felé, majd ugyanoda visszaérve. Mint az talán sejthető, egy ilyen verseny számtalan veszélyt hordoz magában. Nem voltak ritkák a balesetek, a versenyzők és nézők életét egyaránt követelő halálos áldozatok, ami végül is a verseny megszűnéséhez vezetett 1957-ben, harmincévnyi országúti száguldás után.

Ma a Mille Miglia az 1957 és az azelőtt előtt épült veterán sportautók túrája (igaz, van ilyen névvel egy rali is az olasz ralibajnokságban), amely egykori versenyzőket, celebeket és sok százezer nézőt vonz minden évben. Idén a Mercedes azzal ünnepelte az évfordulót, hogy elővette a garázsból a 722-es rajtszámú 300 SLR-t, és odaadta Stirling Mossnak, hogy hat évtized múltán ismét megtegyen néhány kilométert az egykori kör egy szakaszán.


Azóta sem ment senki végig ekkora tempóval a Mille Miglia útvonalán


Az igazi, telivér verseny 1955-ös felvonása április 30-án este kezdődött. Az autókat percenkénti indítással engedték útnak, a rajtszámokat is ennek megfelelően osztották ki. Mossé így a 722-es lett, mivel másnap reggel 7 óra 22 perckor rajtolt el. Ebből is látszik, hogy mennyi autó vehetett részt: bőven több mint 700-an regisztráltak, több mint 500-an indultak, amiből kevesebb mint 300 kocsi ért célba. Az út a Brescia–Ravenna–Pescara–Aquila–Róma–Siena–Firenze–Bologna–Cremona–Brescia vonalon, 1597 kilométer hosszan vezetett.


Mossék szédítő sebességének egyik magyarázata az utazó/szerelő/navigátor szerepben vele tartó brit autós újságíró, Dennis Jenkinson találmányában rejlik. Korábban már többször bejárták az útvonalat, és minden kétséges, be nem látható útszakaszt gondosan felírtak, és gördíthető itinert gyártottak belőle, amelynek segítségével Jenkinson kézjelekkel tudta jelezni Mossnak, hogy nyomhatja-e, lassítania kell, vagy merre kanyarodik az út egy-egy bukkanó után. Ezzel a megoldással nemcsak jelentős előnyre tettek szert, de a ralizást is forradalmasították.


A diadal további két legfőbb oka egyfelől természetesen a brit kiválóság elképesztő vezetési tudása, másfelől a villámgyors, atombiztos autó. A szóban forgó 300 „Sport Leicht-Rennen” a W196-os Forma–1-es autó sportautó-változata, lényegében a „Monza” kiadású, zárt kerekes F1-es gép fényszóróval, csomagtartóval és plusz egy üléssel ellátott verziója. A Grand Prix-ken aprított a gép, a Monacói Nagydíjat leszámítva mindent megnyert a W196, az őssirályszárnyas W194 utóda. A motorháztető alatt egy két és fél (később három-) literes, közvetlen befecskendezéses sornyolcas benzinmotor lapult, amelyből közel 320 lóerőt tudtak kisajtolni.

Az autó nagy sebességnél is könnyen vezethető volt, a hegesztett alumínium térváz gondoskodott a merevségről, a magnéziumból készült karosszériaelemek pedig a könnyedségről. A motort 33 fokban jobbra forgatták, hogy minél alacsonyabban legyen az autó tömegközpontja. Az észvesztő tempót kevéssé hátráltató dobfékek a karosszérián belülre kerültek, az úttartást pedig torziós rudakkal kombinált dupla lengőkarok biztosították. Le Mans-ra borzalmas lassítóerejű, felnyitható „légfékeket” is kapott a W196, segítve a dobok munkáját. Moss mögött egyébként maga Juan Manuel Fangio végzett az 1955-ös Mille Miglián, szintén egy Mercedes-Benz 300 SLR-ben.



Az Olaszországban aratott sikerre azonban súlyos árnyék vetült június 11-én: a másik nagy sportkocsieseményen, a Le Mans-i 24 óráson a motorsport legborzalmasabb tragédiájának főszereplője lett a 300 SLR. Az egyik ilyen versenygépet kormányzó francia–amerikai páros európai tagja – Pierre Levegh – éppen a célegyenesben repesztett, amikor a brit Mike Hawthorn egy – látszólag – hirtelen ötlettől vezérelve jobbra húzta az autóját kettővel előtte, hogy lehúzódjon a depóba. A közvetlenül utána autózó Lance Macklin kitérő manővert tett, a mögötte nagyobb sebességgel közeledő Mercedes elé húzva az Austin-Healey-t. Az Mercedes kereke felszaladt a brit sportkocsi oldalán, amitől felrepült a levegőbe, majd atomjaira zúzódott egy elválasztófalon, megannyi alkatrészt repítve a nézők közé, lángba borítva a lelátót a magas hőfokon égő magnézium-alkatrészekkel.


Hivatalos adatok szerint 83-an haltak meg a balesetben, és több mint száz volt a sérültek száma. A Mercedes-Benz azonnal visszavonult a versenyzéstől. A baleset után Svájcban – máig érvényesen – betiltották az autóversenyzést, két évvel később pedig egy hasonlóan tragikus, ám kevesebb halottat számláló balesetet követően a Mille Migliának is búcsút intett az autósport világa. A Mercedes évtizedekig nem tudott felocsúdni a tragédiából, teljes értékű, nemzetközi gyári csapatként csak 55 évvel később, 2010-ben tértek vissza a Forma–1-be.



Közben – a McLarennel együttműködve – kétszer is emléket állítottak Moss legendás győzelmének: 2006-ban bemutatták a McLaren-Mercedes SLR „722” névre keresztelt különkiadását, amelyből volt utcai modell és kifejezetten pályára szánt változat is, illetve egy „Stirling Moss”-nak nevezett, tető és szélvédő nélküli roadster is.


Mercedes-Benz SLR Stirling Moss 2006-ból