60 éve elszakított koreai családtagok találkozhattak újra

Fotó: YONHAP / YONHAP

-

Ez volt a második szervezet találkozó azoknak, akik az 1950–1953 közötti koreai háború miatt elszakadtak egymástól.


Mintegy 250, elsősorban idősebb dél-koreainak engedték meg, hogy három napra ellátogathasson rokonaihoz Észak-Koreába. Ez volt a héten a második ilyen találkozó.


A legtöbb résztvevőnek 60 év alatt ez volt az első alkalma arra, hogy kapcsolatba léphessen a szeretteivel. Mivel a legtöbben idősek, és a körülmények sem valószínű, hogy megváltoznak, ez jó eséllyel egyben az utolsó találkozásuk is.

Az egyik déli utas egy anya volt, fiát Dél-Korea állítása szerint Észak-Korea rabolta el 1972-ben.

Ez a 250 fő szinte semmi, ha azt nézzük, hogy Korea kettészakadása emberek millióit szakította el családjától.

A dél-koreaiakat egyébként egy speciális számítógépes sorsolással választották ki abból a több ezer ember közül, akik jelentkeztek a látogatásra – írta a BBC.


Jeon Gyu-Myeong (jobb oldalt), 86 éves, éppen 87 éves észak-koreai feleségével, Han Eum-Jeonnal beszélget


Cho Soon-Jeon (83), odanyomja a fejét dél-koreai húgához, Gwi-Nyeohoz


Szintén testvérek: Ro Yeong-Hwa (balra) 88 éves és Észak-Koreában lakik, nővére, Noh Yeong-Nyeo 93 éves


Anya és fia: a Dél-Koreában lakó Kim Wol-Soon 93 éves, fia Joo Jae-Eun 72 éves