500 fős börtönt építenek Komádiban

-

Több milliárd forint értékben 500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épül 2018 tavaszára Komádiban – közölte Vitányi István, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-vel.


Vitányi szerint a rendszerváltozás óta a legnagyobb beruházás valósul meg a bihari térségben, a településen 200-250 munkavállaló alkalmazására nyílik majd lehetőség.

A Belügyminisztérium 2015 elején tette közzé pályázatát, amelyben lehetőséget kínált az önkormányzatoknak arra, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket börtön építésére.

A BM a múlt hét elején a helyszínen egyeztetett az önkormányzattal, és az öthektáros városszéli területen zöldmezős beruházásként készül el a büntetés-végrehajtási intézet, amelyhez a forrásokat a kormány biztosítja. A közbeszerzési eljárás és szerződéskötés után kezdődhet az építkezés, az átadás 2018 tavaszán lesz.