42 év kóma után halt meg a megerőszakolt indiai nő

-

Brutálisan megerőszakolták, mégis sikerült ennyi ideig kómában tartani. Miatta engedélyezték Indiában a passzív eutanáziát.


Aruna Shanbaugot még 1973-ban erőszakolta meg egy mumbai kórházban egy ott dolgozó takarító. Az ekkor 25 éves nőt láncokkal fojtogatta, aztán hagyta meghalni. Végül ez nem sikerült, de a nő azóta is kómában feküdt, agyi károsodást szenvedett és lebénult.


Azóta az orrán keresztül etették, de hat nappal ezelőtt tüdőgyulladást kapott. Átszállították az intenzív osztályra, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták, de már nem tudták megmenteni – írta a BBC.

Az ő esete nyomán indult meg korábban Indiában az eutanáziáról szóló vita, amelynek köszönhetően el is fogadtak egy passzív eutanáziáról szóló jogszabályt.