400 méteres alagútra bukkantak a határ alatt az amerikaiak

-

Természetesen drogkereskedők műve volt.


Az alagút egy mexikói éttermet és egy az amerikai oldalon álló, friss építésű házat kötött össze. A projekt nem volt olcsó, hiszen csak a házra 240 ezer dollárt költöttek a csempészek, aztán az alagút kialakítása is elvitt újabb 86 ezer dollárt – azaz forintban számolva összesen nagyjából 24 millió forintot költöttek rá.

Persze ez aprópénz ahhoz képest, hogy mekkora hasznuk lehetett volna az alagútból, hiszen a nyomozók szerint az első, február végi használatnál rögtön több mint egy 1 tonna marihuánát szállítottak át a határ alatt – éppen a rendőrség karjaiba.

Ezt hangsúlyozta az amerikai hatóság is, amely szerint már olyan szinten figyelik az ilyen alagutakat, hogy a drogkereskedőknek esélyük sincs használatba venni azokat.