40 embert öltek meg az Iszlám Állam öngyilkos merénylői Irakban

-

Egyes jelentések szerint két, mások szerint négy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az iraki fegyveres erők hadíszai támaszpontján.


Hírügynökségi jelentések szerint a terroristák negyven embert megöltek, köztük egy iraki dandártábornokot. Anbár tartomány egy biztonsági illetékese szerint a biztonsági erők 39 tagja vesztette életét, köztük Ali Abbúd dandártábornok, az Anbár tartomány védelméért felelős parancsnokság főnöke és egy alezredes.

A terroristák egyenruhát viseltek, így sikerült beszivárogniuk a kulcsfontosságú hadíszai gát közelében lévő bázisra.

A merényletről szintén nyilatkozó, Ali Ibrahím Dabún vezérőrnagy azt mondta, hogy az egyik támadó Abbúd irodájában, míg másik három a támaszpont más részein robbantotta fel magát. A vezérőrnagy ugyanakkor jóval kevesebb halálos áldozatról, szám szerint hétről számolt be.

Az Iszlám Állam a 2014 nyarán indított villámhadjáratával elfoglalta a többségében szunniták lakta Anbár tartomány nagy részét. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi erejének támogatásával az iraki fegyveres erők és törzsi szövetségeseik sikeresen védték meg a stratégiailag jelentős Hadísza gátat az utóbbi másfél évben.