380 millióból veszi vissza a Fiumei úti temetőt az állam Budapesttől

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

A Fiumei úti sírkertből elköltözik a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Új informatika, szóróberendezés, felújítások kellenek, és a végkielégítésre szánt összeg sem lesz kevés.


A Fiumei úti sírkert kezelését, üzemeltetését, fejlesztését 1993-ban vette át az államtól a fővárosi önkormányzat. Ezt az állapotot állítják most vissza, azaz a főváros visszaadja a sírkertet az államnak. Ennek a költsége 377 millió forintra rúg.


Az 55 hektáron elterülő temető visszaadását nem a főváros szorgalmazta, 2013. márciusban kormányrendelet született róla. A fővárosi közgyűlés tavaly már támogatta az átadást, múlt héten pedig jóváhagyta a temető átadásáról szóló szerződést. A sírkert április 30-tól a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez tartozik, amely azt a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet birtokába adja.

Bár a kormányhatározat ingyenes átadás-átvételt ír elő, miszerint az állam csak a közterheket viseli, nem kevés pénzbe fog kerülni. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-nek ugyanis itt működik a központja, amit úgy ahogy van, kiköltöztetnek. Az előterjesztésben nincs benne, hova költözik, információink szerint egyébként az Új Köztemetőbe.

A költözésre és az új székhely kialakítására 97 millió forintot fizet az állam a fővárosnak. Ebből 50 milliót informatikára, 22 milliót a költözésre, 19 milliót végkielégítésekre költ a BTI.

A második legnagyobb tétel a hamvak szórását végző berendezés, ebből újat kell építeni, az új szóróparcellára 85 millió forintot kap a főváros. 77 millió forintot a sírkertben elvégzett felújítások, fejlesztések ellenértékeként fizet az állam.

További 40 millió forinttal egészíti ki a BTI hozományát a kormány a kegyeleti múzeumban található kétszáz kegytárgy, köztük számos antik darab ellenértékeként.

A BTI-hez befolyó 377 millió forint egyébként jóval meghaladja a társaság 2014-es adózott eredményét, ami 4 milliárdos bevétel mellett 212 millió forint volt.

Az átadás-átvételi szerződés érinti a sírkerttel határos Salgótarjáni úti zsidó temető, és a „Hátsó temető”, összesen 11 hektáron, ezek szintén állami kezelésbe kerülnek.

Mint azt elsőként megírtuk, a kormány célja olyan sírkertet létrehozni a a Fiumei úton, amely világszínvonalon teszi lehetővé a kegyelet lerovását, a nemzet kiemelkedő alakjai életének bemutatását. Minta a párizsi Père-Lachaise temető illetve a Westminster Abbey.



Közbotrány a sírkertben

A Fiumei úti sírkert átvételéről szóló kormánydöntést fél évvel előzte meg országos botrány, ami miatt 2012. szeptember 24-én Tarlós István főpolgármester felfüggesztette állásából Horváth Józsefet, a BTI vezérigazgatóját. A főpolgármester azt követően döntött erről, hogy a nemzeti sírkertben hozzávetőleg 900 matricát ragasztott ki a BTI lejártnak minősített sírokra, köztük védett síremlékekre. Arra figyelmeztettek, hogy a ki nem fizetett sírhelyeket az igazgatóság kiüríti és újraértékesíti. A matricákból egykori főpolgármester, városvezető, művészek és katolikus egyházi vezetők síremlékeire is került.

A főpolgármester közbotrányt okozó skandalumnak minősítette a történteket, belső vizsgálatot rendelt el. A György István (Fidesz) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes által lefolytatott revízió azonban mindent rendben talált. Horváth a helyén maradt, novemberben visszahelyezték tisztségébe. A temetkezési szakma azonban üzent: tíz év után először nem kérte fel előadásra a BTI vezetőjét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által minden évben megtartott kegyeleti konferencián.