35 millió forint jár a magyar aranyéremért

Fotó: MTI/AP / Matt Dunham

-

Akárcsak Londonban, Rióban is 35 millió forintot ér majd a magyar aranyérem – írta csütörtöki számában a Bors.


A lap szerint lényegében semmit sem változott az olimpiai helyezettek javadalmazása 2012-höz képest.


Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi juttatást, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot." írta a lap.

A Bors úgy tudja, változást jelent, hogy amíg korábban egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott pénzbeli elismerést, addig Rióban várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a jutalomba.