33 millióba kerülhet a kaposvári cukorgyárnak a Sióba ömlött melasz

-

A gyár veszélyeztette a környezetet, amikor két éve tömeges halpusztulást okozott a folyóba ömlött szennyező anyag, a károsításért pedig helyt kell állnia.


Becslések szerint 75-80 százalékos halveszteséget okozott a Sión, amikor 2013-ban a kaposvári cukorgyárból 27 tonna cukortalanított melasz jutott a folyóba. Az 5-10 kilométeres, vörösesbarna, az égetett cukor szagára emlékeztető szennyezés egy fémtartály sérülése miatt ömlött ki, és a vízben oldott oxigén mennyiségét csökkentette annyira, hogy a halászható halak, és a védett fajok egyaránt elpusztultak.

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága környezetveszélyeztető tevékenység miatt 33 millió forint megtérítése érdekében adott be keresetet a cukorgyárat működtető gazdasági társasággal szemben a Kaposvári Törvényszéken. Közleményük szerint a gazdasági társaság tevékenységének környezetre gyakorolt hatásaiért fokozott felelősséggel tartozik, köteles az általa okozott környezetkárosodásért helytállni, a kárt pedig a környezetvédelmi előirányzat javára kell megfizetnie.