31 ezer Questor-ügyfélnek fizettek kártalanítást, a DK elégedetlen

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

A Befektető-védelmi Alap (Beva) október 7-ig összesen 30 883 ügyfél részére, mintegy 85,5 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetéseket intéző OTP-nek - olvasható a Beva honlapján közzétett összesítésben. A DK szerint azonban számos magánbefektetőt és önkormányzatot máig nem kártalanítottak.


A Beva közleményében az áll, hogy a 6 millió forint feletti követeléssel rendelkező ügyfelek közül 5543-nak már kifizették a 6 millió forintig terjedő követelés-részt, összesen 33,3 milliárd forintot.


A követelések összegét tekintve a legtöbb ügyfelet épp ebben a kategóriában fizették ki, míg a második legtöbbet - 4532-t - a fél- és egymillió forint közötti követeléssel rendelkezők közül.

A Quaestor alap honlapján olvasható információk szerint a kárrendezési eljárásban jogosnak nyilvánított Quaestor-kötvényes igényekhez kapcsolódóan közel 32 000 ügyfélnek összesen 88 milliárd forintot fizetnek majd ki.

A Quaestor-kárrendezés keretében július 13-án indult a Bevát terhelő kártalanítási rész kifizetése. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig, körülbelül 6 millió forintig.

A 100 ezer euróig, a 30 millió forintig fennmaradó további követelések kifizetését a Quaestor alap időben eltolódva tudja teljesíteni. Ennek oka, hogy az úgynevezett Quaestor törvénnyel kapcsolatos, folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárás miatt a kárrendezés finanszírozása jelenleg sem a Magyar Nemzeti Banktól, sem a pénzpiacról nem oldható meg. A kárrendezés további közel 100 milliárd forint összegű részének kifizetése ezért csak az Alkotmánybíróság döntésének és - ennek fényében - az esetlegesen szükségessé váló jogszabályi változások ismeretében folytatódhat - olvasható a kárrendezési alap honlapján.

A DK azonban közleményben követeli annak a 150 milliárd forintnyi összegnek az előkerítését, amely a párt szerint nyomtalanul eltűnt – és amelynek hiányát a kormány a kisemberekkel akarja megfizettetni.

„Hiába a szüntelen kormányzati ígérgetés, a Quaestor-ügyfelek kártalanítása továbbra sem történt meg, még az önkormányzatok esetében sem. 21 önkormányzat közel 11 milliárd forintja ragadt bent a fideszes brókercégben, csak Újpest például 2 milliárd forintot veszített el Tarsoly Csaba pilótajátékán.” – fogalmaz Varju László, a DK alelnöke a nyílt levélben.