3 milliárdot szánnak a hátrányos helyzetű gyerekek nyári étkeztetésére

-

A kormány döntése nyomán az idén 3 milliárd forint használható fel hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly.


Czibere elmondta: az összeg 400 millió forinttal haladja meg a múlt évi keretet és a tárca úgy számol, hogy a tavalyi 120 ezerrel szemben az idén 135 ezer gyermek étkeztetését teszi lehetővé.


A támogatás elnyerésére május 7-ig pályázhatnak az önkormányzatok, a döntés június elején születik meg a források kiosztásáról - tette hozzá.

A feltételek szerint olyan gyerekek részesülhetnek az étkeztetésben, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek, illetve többlettámogatást biztosítanak a hátrányos helyzetű térségekben működő települések számára.

Czibere Károly reménykedik, hogy az erre szolgáló keret bővülése nyomán a múlt évi 1270-hez képest az idén nőni fog a pályázó települések száma is.
Annál is inkább, mert a pályázatok elbírálásánál előnyként értékelik, ha helyi erőforrásokat hasznosítanak az önkormányzatok a program végrehajtásához. A helyi munkaerő foglalkoztatása, a helyben megtermelt áruk hasznosítása pedig hozzájárulhat egy-egy település gazdaságának fellendítéséhez is - tette hozzá az államtitkár.