26 millióért karácsonyozott az NGM

-

A minisztérium olyan számokkal cáfolta a Világgazdasági cikkét, amelyet a lap nem írt le.


A Nemzetgazdasági Minisztérium saját működési költsége év közbeni megtakarításából fedezte karácsonyi rendezvényét - közölte a tárca, hozzátéve, hogy a Világgazdaságban megjelentekkel ellentétben nem 350, hanem 26 millió forintba került az esemény. A Világgazdaság azonban 350 milliót nem említett sehol. A lap reggel azt írta, a minisztérium 23 milliót költött a karácsonyi ünnepségre, a most elérhető cikkben viszont már az szerepel, hogy a tárca honlapján közzétett szerződéses listából az derül ki, több mint 42 millió ment el erre.

A minisztérium azt is közölte, hogy a rendezvény lebonyolításával az állami tulajdonú Millenáris Nonprotit Kft.-t bízták meg, és a rendezvényre a tárca 2200 dolgozóját hívták meg.

A Világgazdaság információja alapján a Demokratikus Koalíció arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, vizsgáltassa ki, hogyan költhettek 23 millió forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium karácsonyi ünnepségére, miközben nem adtak fizetést a tanároknak. (A kettő között nincs összefüggés - a szerk.)