25 milliót fizethet a magyar állam a túlzsúfolt börtönök miatt

Fotó: MTI / Beliczay lászló

-

Hat magyar fogva tartott ügyében mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.


Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró (kb. 25,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie a hat rabnak, valamint a perköltséget is állnia kell.

Az ítélet azt is kimondja, hogy Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított féléven belül menetrendet kell kidolgoznia arra vonatkozólag, hogy milyen módon szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, illetve milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértést, illetve kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait.


Az egyik egykori elítéltet, mint kérelmezőt képviselő Magyar Helsinki Bizottság szerint „a magyar kormány börtönöket épít, igyekszik elosztani a fogvatartottakat az ország 31 büntetés-végrehajtási intézete között. Mindez azonban nem jelent megoldást, hiszen értelmetlenül szigorodik a büntetőpolitika, indokolatlanul tartanak előzetes letartóztatásban ezreket”. Az előzetes letartóztatás okozta zsúfoltság enyhítésének lehetőségéről ebben az anyagban írtunk.

Az Alkotmánybíróság tavaly októberben döntött arról, hogy új jogszabályt kell hozni a fogvatartottak elhelyezéséről. Nem a mostani volt ugyanis az első eset, amikor Strasbourgban kifogásolták a magyar légköbmétert.