23 településen kezdik meg ősszel a tanuszodák építését

-

Seszták Miklós fejlesztési miniszter szerint ehhez önrészt se kell vállalnia – a javarészt járásközponti – városoknak.


A Magyar Nemzet írta meg, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselők írásban benyújtott kérdésére adott válasza alapján azt közölte: a 23 uszoda típusterve már megvan, ezek alapján elkészülnek a kiviteli tervek, majd kiválasztják a kivitelezőket.


A beruházások jellemzően járásközpontokban valósulnak meg, egyebek mellett Szobon, Fehérgyarmaton, Tokajban, Abádszalókon, Sárbogárdon, Edelényben, valamint Budapest XI. kerületében kezdik el ősszel az építkezést.

Seszták Miklós a lap szerint azt is közölte a képviselőkkel, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a hárommilliárdos állami támogatás mellé nem kell egymilliárdos önrészt vállalni, a projektet teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák.