200 ezer aláírás gyűlt össze az olimpia ellen

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

Péntek délután a Momentum Mozgalom a szükséges 138 ezernél lényegesen több aláírást ad le.


A szervezet nagyjából 160 ezer aláírást gyűjtött össze a Nolimpia kampány során, ehhez jön hozzá az a körülbelül 50 ezer, amit az ellenzéki pártok szedtek össze, így 200 ezer körül van az a szám, amennyi aláírást leadnak – értesült a 24.hu.

A szervezet pénteken 13:30-kor adja le az íveket a Fővárosi Választási Bizottságnál, a hivatalnak pedig 45 napja lesz, hogy megállapítsa, hány érvényes szignó van összesen. A Momentum 10-15 százaléknyi érvénytelennel számol.

Az ellenzéki pártok a napokban adták át a szervezetnek az aláírásokat:

  • az LMP 23 ezret gyűjtött,
  • az Együtt és a PM 10-10 ezret,
  • a kétfarkúak is beszálltak néhány ezerrel, és végül az MSZP is.

A kérdés most csak az, mikor lehet népszavazás arról, hogy Budapest vonja-e vissza az olimpiai pályázatot. A CÖF-ös Lomniczi Zoltán már beszélt arról, hogy fellebbezhetnek majd, de az is könnyen előfordulhat, hogy a Fidesz végül maga hátrál ki az olimpiarendezésből.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberben dönt, kié az olimpia. Ha addig nem lép a kormány, a népszavazás a Momentum jogászai szerint októberre is tolódhat, amikor már semmi értelme nem lesz.