20 év után elfogták a ruandai népirtás egyik felelősét

-

Őrizetbe vettek a Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai egy több mint húsz éve bujkáló ruandai férfit, aki egyike annak a még szökésben lévő kilenc személynek, akik ellen az 1994-es ruandai népirtásban való bűnrészességük miatt adott ki körözést az ENSZ által Tanzániában felállított nemzetközi törvényszék (ICTR).


A hírt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) jelentette be csütörtökön. A testület feladata az, hogy az egyes területekért felelős ad hoc jelleggel megalakított nemzetközi bíróságok mandátumának lejárta után továbbra is kezelje a hatáskörükbe tartozó ügyeket.


A ma 53 éves Ladislas Ntaganzwa a Ruanda déli részén lévő Nyakizu város polgármestere volt 1994-ben, amikor a Ruandában élő hutuk és tuszik közötti etnikai feszültség a tuszi kisebbséggel szembeni népirtásba torkollott. A ruandai nemzetközi törvényszék azzal vádolja Ntaganzwát, hogy szerepe volt több ezer tuszi polgári személy meggyilkolásában, és a városban élő tuszi asszonyokkal szembeni csoportos erőszakra való felbujtásban.

Ntaganzwa ügyében ruandai bírói testület az illetékes, amely 2012-ben kapta meg a férfi dossziéját a ruandai nemzetközi törvényszéktől. Hasszán B. Jallow, az MICT ügyésze köszönetet mondott a kongói hatóságoknak együttműködésükért, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan kiadják Ladislas Ntaganzwát Ruandának, hogy ott mihamarabb bíróság elé állíthassák.

Az 1994-es ruandai népirtásban az ENSZ adatai szerint mintegy 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu vesztette életét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) 1994. novemberi határozata alapján létrehozott ICTR feladata a népirtás felelőseinek felkutatása és elítélése.