180 fokot fordult, nem akar a Sziriza sorsára jutni a spanyol Podemos

-

Már nem akarja átstrukturáltatni a spanyol államadósságot a görög kormányzópárt megfelelőjeként emlegetett baloldali párt, noha korábban ez volt az egyik fő követelése. A Podemos, akárcsak a Sziriza, elítéli a nemzetközi hitelezők által előírt megszorításokat, és azok eltörlését ígérte a választóknak, ám most kiderült, hogy az ígéretet a Ciprasz-kormány nem tudta teljesíteni.


Már nem kéri a spanyol államadósság átütemezését a baloldali Podemos párt - közölte a La Razón című spanyol napilap, kiemelve, a párt ezzel az egyik legalapvetőbb követeléséről mondott le.

A másfél éve civilek által alapított, és viharos sebességgel óriási népszerűséget szerző, radikális Podemos vezető gazdaság-politikusa azzal indokolta a változást, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között ez nem tekinthető prioritásnak. Emellett hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni Görögország és Spanyolország között, mert a két ország nagyon eltérő gazdasági helyzetben van.

Alekszisz Ciprasz ugyanakkor kedd este a görög állami televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy a jelenlegi európai erőviszonyokat meg lehet változtatni, ha év végén Spanyolországban a Podemos nyeri a parlamenti választásokat. Addig szeretne kormányon maradni, mondta Ciprasz.

A Podemos jelenleg a harmadik politikai erő Spanyolországban, de követelései az elmúlt hónapokban sokat finomodtak. Kezdetben még az eurózónából való kilépést sürgették, majd rugalmasságot kértek és az államadósság átütemezését, most pedig letettek erről. Elemzők szerint a párt elkezdte a politikai realitásokhoz igazítani a mondanivalóját.