175 dollárt adtak egy több százezret is érő Banksy-graffitiért

Fotó: MTI/MTVA / Mohammed Szaber

-

Csalással vettek rá egy palesztin családot arra, hogy potom pénzért eladja Banksy egy graffitijét, amely becslések szerint több százezer dollárt érne.


Rabie Darduna elmondta a BBC-nek, hogy kevesebb mint 175 dollárt adtak neki egy ábrázolásért, amelyet a brit graffitiművész Gázában lévő háza egyetlen megmaradt ajtajára rajzolt.


A múlt évi háborúban több ezer lakóház megsemmisült a térségben. Banksy februárban kereste fel a palesztin területet és a házak romjait „használta” vászonként politikai töltetű graffitijeinek elkészítésére. Festményein például látható egy macska, amint deformálódott fémből formált labdával játszik, vagy gyerekek, akik egy izraeli megfigyelőtornyon hintáznak.

Dardunáék házának ajtaján egy síró görög isten képét hagyta hátra az utcaművész. Darduna elmondta, egy helyi férfi csalással vette rá az eladásra, azt állította magáról, hogy a művésznek dolgozik. „Nagyon elszomorít minket a dolog, ez csalás” – hangoztatta.

A vevő a BBC tudósítójának azt mondta, hogy szerinte törvényesen szerezte meg a képet, amelyért 175 dollárt fizetett.

Banksy alkotásai azonban ennél jóval többet érnek. Augusztusban az angliai Bristol egyik klubjának falára készített graffitije több mint 590 ezer dollárért kelt el.