170 milliós csempészcigifogás

Fotó: Dreamstime

-

Közel 170 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök egy kamionban, amelyet a dohányáruval együtt lefoglaltak. A magyar-ukrán állampolgárságú sofőrt gyanúsítottként kihallgatták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi szervezetének sajtóreferense csütörtökön.


Simon Béla őrnagy elmondta, hogy a teherautó, amelyet a pénzügyőrök az M0-s autóúton ellenőriztek, az okmányok alapján fenyő fűrészárut szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Csehországba. A rakomány átvizsgálásakor a nyomkövető kutya jelzett, hogy a szállítmányban dohánytermék található, ezért a kamiont alaposan átvizsgálták.

A raktérben 18 raklapon bútorlapokat találtak, amelyek szélei alumíniumléccel voltak megerősítve. Miután ezeket szétfeszítették, üregeket találtak az ellenőrök a farostlemezek között, amelyekben több mint 184 ezer doboz különböző márkájú, adózás alól elvont, 168 millió forint értékű cigaretta volt.

Az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói orgazdaság miatt indítottak eljárást.