150 éve játszotta első meccsét a legkülönlegesebb BEK-győztes

Fotó: Hulton Archive / Getty Images

-

A Nottingham Forest 1866. március 22-én a Notts Countyt fogadta. A klub most erre szervez megemlékezést, de már áll a bál.


Két klublegenda, Colin Barrett és John Robetson is jelezte, nem fog részt venni a Nottingham Forest első hivatalos mérkőzésének 150. évfordulójára szervezett vacsorán, mert a klub „botrányos” árakkal akarja kizárni az igazi szurkolókat az ünneplésből.


A Nottingham Forest Football és Bandy Clubot 1865-ben alapították, három évvel a magát a világ első futballklubjának nevező – egyébiránt a szomszédban található – Notts County után. Szinte törvényszerű, hogy a Forest éppen ellenük játszotta első hivatalos mérkőzését 1966. március 22-én – az eredmény 0-0 lett, ahogy az április 19-i visszavágó is.


John Robertson az 1979-es BEK-győzelem éjszakáján


Erre az első mérkőzésre emlékezve szervez nagyszabású gálavacsorát a Forest. A május 2-i rendezvényre 2400 fontért (kb. 954 ezer forint) lehet tízszemélyes asztalokat foglalni.

Ezen az összegen akadt ki a klub két korábbi legendája, a csapat mindkét BEK-győzelméből komoly részt vállaló Colin Barrett és John Robertson.

„Hogy képzelik ezeket az árakat? – füstölgött Barrett. – A 150 éves történelmet akarják ünnepelni úgy, hogy 150 font plusz az adók árulják a jegyeket? Ez egészen botrányos. Ráadásul ezzel kizárják a klub igazi szurkolóit. Biztosan lesznek üzletemberek, akik ezt ki tudják fizetni, de a drukkerek 99,9%-a számára ez megfizethetetlen” – mondta Barrett, aki egyúttal jelezte, rá ugyan ne számítsanak.


Forest vs. HSV 1-0, 1980


A klub történetének egyik legnépszerűbb játékosához csatlakozott az egyik legfontosabb is: John Robertson, aki az 1979-es BEK-döntőben (1-0 a Malmö ellen) a győztes gólt megszülő passzt adta Trevor Francisnek, a következő évben pedig ő maga rúgta a mindent eldöntő gólt a Hamburger SV elleni döntőben.

A Forest ugyanis azt követően, hogy megnyerte az angol bajnokságot az 1977–78-as idényben, újoncként rögtön elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Sőt, mivel a címvédő alanyi jogon indulhatott, a következő évben meg is védte a címét, így a Forest az egyetlen olyan csapat, amelyik több BEK-et (vagy éppen BL-t) nyert, mint bajnoki címet.