135-tel mehetett a februári halálos baleset előtt a rendőrautó

Fotó: MTI/MTVA / Mihádák Zoltán

-

Meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség azt a férfit, aki a budapesti Üllői úton februárban a két rendőr halálával végződő közlekedési balesetet okozhatta - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki Híradójában.


Február 7-én kora hajnalban három autó ütközött a XVIII. kerületben. A nyomozás eddigi adatai szerint egy járőrautó nagy sebességgel a Belváros irányába haladt az Üllői úton, amikor nekiütközött egy mellékutcából szabálytalanul elé kanyarodó kocsi hátuljának. Az ütközéstől a rendőrautó átsodródott a másik sávba, ahol előbb frontálisan karambolozott egy szembejövő taxival, majd egy villanyoszlopnak csapódott.


A járőrautóban két rendőr a helyszínen életét vesztette, a taxi utasát a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A balesetet okozó jármű - amellyel a rendőrautó elsőként ütközött -, nem állt meg, ám az ütközés egyik szemtanúja kocsijával utánament és értesítette a rendőröket. A sofőrről előállításakor derült ki, hogy ittas.

A férfit a Központi Nyomozó Főügyészség a szakértői vélemények beszerzése után halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Ugyanakkor a baleset körülményeit vizsgáló igazságügyi szakértők szerint a két áldozat vétlen volt, a járőrautó vezetője az első koccanás után nem kerülhette el a frontális ütközést a taxival.

„A megalapozott gyanú lényege szerint a férfi balra kanyarodáskor nem adott elsőbbséget a szemből, nagy sebességgel érkező rendőrségi szolgálati személygépkocsinak, ezért következett be a két halálos áldozattal járó közúti baleset" - mondta Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a hírműsorban.


Az M1 aktuális csatorna Híradójának értesülései szerint az igazságügyi műszaki szakértő azt is megállapította, hogy a rendőrautó 135 kilométeres sebességgel, megkülönböztető jelzés használata nélkül haladt. A vezető az ütközés előtt körülbelül két-három másodperccel kapcsolta be a kék lámpát. A baleset minden részvevője használt biztonsági övet.

A Híradó úgy tudja: a balesetet okozó sofőr arra hivatkozott, hogy nem látta a főútvonalon közeledő rendőrautót, ezt azonban egy mögötte lévő jármű vezetője cáfolta. Állítása szerint ő is látta a járőrautót. A Központi Nyomozó Főügyészség várhatóan augusztusban fejezi be a nyomozást.