134 milliós kártérítést kap a MODEM-ből eltűnt képek tulajdonosa

Fotó: MTI/MTVA / Oláh Tibor / MTI/MTVA / Oláh Tibor

-

134 millió forint kártérítést fizet a debreceni önkormányzat a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központból eltűnt két jelentős értékű festmény tulajdonosának, miközben azonnali hatállyal megszüntették a képtár igazgatójának munkaviszonyát. Erről pénteken egyhangúlag döntött a város közgyűlése.


Antal Péter tulajdonos 2014. április 24-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a MODEM-ből eltűnt két nagy értékű képe: Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, valamint Nemes Lampérth József Táj című tusrajza. A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig-gyűjtemény részét képező alkotásnak, amelyet 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter.


Az eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett - jelezte az eltűnéskor a tulajdonos.


Csontváry Kosztka Tivadar: Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal


Az ismeretlen tettes ellen, lopás gyanúja miatt folyó nyomozás mindeddig nem vezetett eredményre: sem a képek, sem az elkövetők nem kerültek még elő. Az önkormányzat is lefolytatott az ügyben több vizsgálatot, és megállapította, hogy a MODEM igazgatója egyebek mellett "súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte" kötelezettségét, ezért Kukla Krisztiánt azonnali hatállyal elbocsátották.

A közgyűlés egyhangúan döntött a képek tulajdonosának kártalanításáról is: a több mint 134 millió forintot a költségvetés tartalékából fizetik ki Antal Péternek.