13+1 érvet hozott fel a Helsinki Bizottság a kerítés ellen

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

A jogvédők azt kérik a belügyminisztertől, inkább adjon több pénzt a menedékkérőkkel foglalkozó állami szerveknek.


13+1 érvet sorolt fel a Helsinki Bizottság a déli határra tervezett kerítés ellen. A jogvédők ezeket nyílt levélben írták meg és küldték el Pintér Sándor belügyminiszternek.


Ebben elismerik, hogy a migráció kezelése valóban nagy feladat a határrendészetnek és a menekültügyi hatóságnak, de szerintük a felhúzandó kerítés nem lesz megoldás. Érveik a következők:
  • Önmagában a kerítés nem vet gátat a migrációnak, és semmiben nem változtat Magyarország földrajzi helyzetén.
  • Az erre szánt pénz értelmetlen kiadás, mert a belügyminiszter korábban a rendészeti bizottság ülésén azt mondta, hogy az „illegális határátlépők 97-98 százalékát” ma is elfogja a magyar rendőrség.
  • Nem valószínű, hogy idén 5 ezer bevándorlót küldenek vissza Nyugatról Magyarországra.
  • A kormány kevés intézkedéssel tudná jobban gerjeszteni az „illegális migrációt”, mint éppen a kerítésépítéssel való fenyegetéssel.
  • A kerítéshez érkező vagy arra felmászó személy magyar területen, magyar joghatóság alatt fog tartózkodni, jogi értelemben nem lesz tehát „kizárva” Magyarországról, és elvileg technikai értelemben sem lesz megakadályozva abban, hogy menedékjogot kérjen.
  • A határátkelőknél jelentkező vagy ott feltartóztatott migránsokat sem lehet majd megakadályozni abban, hogy ha akarnak, menedékkérelmet terjesszenek elő.
  • A rendőrségnek a menedékkérők számára biztosítania kell az ország területéhez és a menedékjogi eljáráshoz való hozzáférést.
  • Amennyiben parancs vagy más jogi norma tiltaná meg hivatalos személyeknek, hogy a „kerítésnél előterjesztett” menedékkérelem esetén eljárjanak, Magyarország megsértené a menekültek helyzetéről szóló genfi egyezményt, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és az uniós jogot.
  • „Fizikai lezárással” akadályozni azt, hogy a menedékjogi szempontból kockázatosnak számító országokból érkező menekülők hazánk területére lépjenek, és menedékjogot kérjenek, embertelen és jogsértő gyakorlat lenne.
  • Az olyan kerítést, amely nem záródik össze, meg lehet kerülni.
  • Amennyiben a fémkerítés megléte együtt jár a menedékkérelmek figyelmen kívül hagyásával, Magyarország számolhat a nemzetközi bíróságok elmarasztaló ítéleteivel.
  • A vasfüggöny az illegális utakat szervező embercsempészeknek kedvez.
  • A tervezett projekttel a kormány olyan erkölcsi felelősséget vesz magára, amelynek képtelen lesz eleget tenni.
Ezek alapján a Helsinki Bizottság arra kéri a belügyminisztert, jövő szerdán olyan javaslatot terjesszen a kormány elé, amely elveti a szerb határra építendő „fizikai lezárást”, viszont kellő támogatást ad a menedékkérőkkel foglalkozó állami szervezeteknek.