12 milliót fizettek Hitler aláírásáért

-

Két dedikált Mein Kampfot adtak el Amerikában. A könyvekért összesen 43 ezer dollárt – nagyjából 12 millió forintot – fizettek.


Az 1925-ös és 1926-ös, dedikált kötetekre a Nate D. Sanders Los Angeles-i aukciósház internetes árverésén nem jött ajánlat, így utána el lehetett adni azokat. A minimális eladási ár 35 ezer dollár és az aukciósház díja volt.


Hasonló árverésen egy évvel korábban két Hitler-kötet több mint 64 ezer dollárért kelt el. Azt titkolják, hogy a mosatni könyveket ki adta el, illetve ki vette meg.

A Führer börtönévei alatt született gyűlöletpamflet először 1924-ben jelent meg, és a szerző 21 évvel későbbi haláláig több mint 10 millió példány kelt el belőle. Németországban a szerzői jogokkal bíró bajor állam megtiltotta a náci eszméket és fajgyűlöletet hirdető könyv utánnyomását.

Hitler önéletrajzi könyve ettől függetlenül világszerte forgalomban van, az interneten is széles körben terjesztik. 2015 végén lejár a szerzői jogi védelme.