12 líbiai tisztet fejezett le az Iszlám Állam

-

Az Iszlám Állam harcosai rövid időre elfoglalták a biztonsági erők egy központját szerda reggel a nyugat-líbiai Szabrátában, és 12 tisztet lefejeztek.


Taher al-Garabili, a szabratai katonai tanács vezetője azt mondta: a szélsőségesek kihasználták, hogy a hadsereget lefoglalták az egyéb helyszíneken zajló összecsapások, és mintegy három órára elfoglalták a város központját.


Egy másik tiszt elmondta, hogy az Iszlám Állam harcosai katonák lefejezett holttestével barikádozták el a biztonsági erők épületéhez vezető utakat, és a dzsihadista szervezet meglepetésszerű akciójában és az azt követő harcokban összesen 19 tiszt halt meg.

A Földközi-tenger partján fekvő Szabráta az ISIS helyi szervezetének legújabb hatalmi központjává vált. Az elmúlt héten a város fölött végrehajtott amerikai légicsapások több tucat szélsőségessel végeztek, de meghalt két szerb túsz is, akiket tavaly raboltak el a dzsihadisták.

A stratégiai jelentőségű nyugat-líbiai település emellett az Európába tartó menekültek egyik gyűjtőpontja. A Moammer el-Kadhafi líbiai diktátor bukásához vezető 2011-es felkelés óta zűrzavar uralkodik az észak-afrikai országban. Az Iszlám Állam a káoszt kihasználva több város foglalt el, köztük Kadhafi szülővárosát, Szirtet is.

A megosztott Líbia fölötti befolyásért két törvényhozás verseng, a keleti Tobrukban székelő, nemzetközileg is elismert parlament, valamint a fővárosban, Tripoliban található ellenkormány, amely jó kapcsolatot ápol az iszlamista milíciákkal.

Az ENSZ bábáskodásával tavaly megegyezés született a rivális frakciók között, és az ennek nyomán létrejött egységkormány már csak a tobruki parlament elfogadására vár. Az egységkormány kérvényezhetne nemzetközi katonai akciót az Iszlám Állam ellen.