10 bajnokságban 33 játékost parkoltat a Chelsea

-

A londoni csapat rengeteg játékost szerződtet, akikkel aztán nem tud, vagy akar mit kezdeni. Fiatal reménységek és befutott nevek is a kölcsönkenyeret eszik.


A Chelsea első csapatában jelenleg 24 játékosnak jut hely, köztük vannak - természetesen - azok a frissen igazolt futballisták is, mint Pedro, Falcao, Baba Rahman vagy Asmir Begovic, akik a nyári szezonban kaptak szerelést a Stamford Bridge-en.

Csakhogy a Chelsea alkalmazásában áll még további 33 futballista, akiknek már nem jut hely az öltözőben, illetve José Mourinho vezetőedző elképzeléseiben. Ők mehetnek kölcsönbe. És nem csak olyan neveket találunk a kikölcsönzött játékosok között, akik sehol sem kellenének, hanem egészen veretes spílerek is felbukkannak.


Európa bekékült a londoniak jóvoltából


Köztük van Marko Marin, a 16-szoros német válogatott középpályás, akiért 7 millió fontot fizetett annak idején a Chelsea, de mindössze 6 mérkőzést játszott. Azóta megjárta már a Sevillát, a Fiorentinát, az Anderlechtet, most pedig a török bajnoksággal ismerkedhet meg a Trabonzspor játékosaként.

Marco van Ginkel is hasonló kaliber: 22 éves, kétszeres holland válogatott, és két éve 8 milliót fizettek érte a londoniak. Igaz, hogy sokat volt sérült, de annyira azért nem, hogy ne tudott volna játszani az AC Milanban. Most a Stoke City játékosa.

Victor Moses nem olyan régen még stabil tagja volt a keretnek, 2012-es érkezése óta 44 meccsen lépett pályára. Most London túlsó felén, a West Ham Unitednél bizonyíthat (az ugyancsak kölcsönben lévő Alex Song és Nikola Jelavics oldalán).

Juan Cuadrado érkezését óriási várakozások előzték meg. Az elképesztő munkabírású, emellett gyors és technikás középpályás azonban fél év alatt mindössze 13 meccsen léphetett pályára, ami érthetetlenül kevés. Ő viszont úgy néz ki, tényleg jól járt a kölcsönadással: a Juventusnál nem lesz rossz helyen.

A többi 29 kikölcsönzött játékos helyzetét igen szépen megmutatja a fenti térkép.