Tízezer menekült gyerek tűnt el, miután Európába ért

Fotó: AFP / Rene Gomolj

-

Miután regisztrálták őket, ezerszám tűntek el a felnőtt kísérő nélkül Európába érkező kiskorúak, közölte az Europol egyik vezetője.


Csak Olaszországban ötezer gyermek tűnt el, Svédországban is legalább ezer. A tízezres szám, amennyien összesen eltűntek, becslés, de vélhetően jóval kisebb a valóságosnál. Nyilvánvalóan nem mindegyik gyerek lett bűnözők áldozata, sokan családtagokhoz utaztak, de a hatóságok semmit sem tudnak róluk, nyilatkozta Brian Donald, az Europol vezérkari főnöke az Observernek.

A Save The Children nevű humanitárius szervezet szerint 2015-ben mintegy 26 ezer kiskorú érkezett felnőtt kísérő nélkül Európába. Az Europol adatai szerint a mintegy egymillió menekült egyharmada 18 évesnél fiatalabb.

Egész bűnözői hálózat specializálódott az elmúlt másfél évben a menekültek kizsákmányolására, az Europolnak vannak bizonyítékai arra, hogy a gyermekeket szexmunkára és rabszolgamunkára kényszerítik. Ebben az embercsempészek együttműködnek a szervezett bűnbandákkal.

Brian Donald Németországot és Magyarországot említette az Observernek, az előbbit mint a legfontosabb célországot, utóbbit pedig mint az egyik, 2015-ben legforgalmasabb tranzitországot. Mindkét országban sok, a menekültekből hasznot húzó bűnözőt tartóztattak le. Vannak olyan németországi és magyarországi börtönök, ahol a letartóztatásban lévők túlnyomó többségét a menekültválság kapcsán elkövetett bűncselekmények miatt fogták el” mondta.