1,6 milliárdot kér vissza a minisztérium a roma önkormányzattól

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől.


Az Emmi keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: több szabálytalansági gyanúbejelentést tettek az ORÖ felzárkózási projektje miatt, amelyek együttesen majdnem az önkormányzatra eső teljes támogatási összeget, több mint 1,6 milliárd forintot érintenek.

Közölték, a vizsgálatok alapján megállapítható: a projekt során létrehozott foglalkoztatási szövetkezet nem alkalmas arra, hogy ellássa a támogatási szerződésben meghatározott tevékenységet, ezért az Emmi a folyamatban lévő vizsgálatok és szabálytalansági eljárások lefolytatása mellett eláll a szerződéstől.

A 2013 végén kötött támogatási szerződés eredeti célja az ORÖ által létrehozott foglalkoztatási szövetkezeten keresztül az ország leghátrányosabb területein élő, főként roma származású munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése lett volna. A Híd a munka világába program záró beszámolóját többszöri késedelem után, határidőn túl nyújtották be – olvasható a közleményben. Hozzátették: a minisztérium záró helyszíni ellenőrzései következtében a folyamatban lévő vizsgálatsorozat mellett megkezdték további szabálytalanságok gyanújának kivizsgálását is.

Az eljárásnak jelenleg több mint 23 gyanúpontja van. Az ORÖ által elszámolásra benyújtott tételek összege 1,6 milliárd forint, és a teljes elszámolási összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja.

A fő kedvezményezett ORÖ-re eső projektrész szinte teljes egészét érintő, nem megfelelő teljesítések gyanúja miatt a szövetkezet „a vállalt szakmai tevékenységek lényegi elemeit igazolhatóan sem megvalósítani, sem működtetni, sem fenntartani nem képes”, így a minisztérium a keddi nappal eláll a szerződéstől.

Az elállás jogkövetkezményeként a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket – tették hozzá.