1,6 milliárdot ad az állam a Béres Gyógyszergyárnak

Fotó: MTI/MTVA / Máthé Zoltán

-

A cég 3,2 milliárd forintból bővíti szolnoki üzemét, a pénz felét a kormány adja.


Egyedi kormánydöntés alapján 1,6 milliárd forint támogatást ad a kormány a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki, 3,2 milliárdos beruházásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Beszámolt róla, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. bővíti kapacitását, 1600 négyzetméterrel növeli gyártóterületét és 400 négyzetméterrel logisztikai raktárát, új technológiát telepít, fejleszti az infrastruktúrát és 60 új munkahelyet hoz létre.

Béres József, a társaság elnöke elmondta, hogy a szolnoki termelőüzemben 215-en dolgoznak, ezzel Jász-Nagykun-Szolnok megyében a tizedik legnagyobb magánfoglalkoztatók. A vállalat Magyarországon az egészségmegőrzés és betegség-megelőzési piacon 35 százalékos részesedéssel rendelkezik. Az elnöke elmondta, nagyvállalati kategóriába tartoznak, így uniós fejlesztési támogatásokra nem jogosultak, ezért fontosnak nevezte a mostani támogatás odaítélését.

A Béres Gyógyszergyárat 25 évvel ezelőtt alapították 10 fős családi vállalkozásként, mára a cég vállalatcsoporttá nőtte ki magát, 70 versenyképes terméket állít elő a gyógyszerpiacon, a Béres Csepp pedig megkapta a hungarikum minősítést.