1,4 milliárd forintot utal az Artisjus a Nemzeti Kulturális Alapnak

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Az üres adathordozók után tavaly befizetett díjakból mintegy 1,4 milliárd forint folyt be, amelyet az Artisjus június közepén utal át a többek között a Cseh Tamás Programot is finanszírozó Nemzeti Kulturális Alapnak – jelentette be Szinger András, az Artisjus főigazgatója a Music Hungary zeneipari konferencián pénteken Egerben.


A negyedik alkalommal megszervezett szakmai rendezvényen a Cseh Tamás Program eddigi tapasztalatairól szóló beszélgetésen Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke felidézte: az első évben 500 millió forint, tavaly viszont már 960 millió forint állt a program rendelkezésére. Az NKA-nak most utalandó 1,4 milliárd viszont visszaesés a tavalyi 1,8 milliárdhoz képest, így a Cseh Tamás Programra is kevesebb jut majd.

Doncsev András a Cseh Tamás Program érdemeinek felsorolása mellett kitért arra is, szerinte már a korábbi bírálók is elismerték, hogy jó helyre került a pénz.


Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke (b) és Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának vezetője


Szóba került az is, hogy a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerző örökségét kezelő archívumot a Cseh Tamás Program eddig 35 millió forinttal támogatta. Bajnai Zsolt példamutatónak nevezte az archívum munkáját.

Doncsev András szerint fontos lenne, hogy a Cseh Tamás Program továbbra is megjelenjen a Petőfi Rádióban. Emlékeztetett: a programban sikerrel szereplő zenekaroknak eddig megjelenési lehetőséget biztosított az adó.