Sok dob meg basszus, ennyi elég egy jó zenéhez – 20 éves a magyar dnb

Fotó: VS.hu / Mudra László

-

"Ha van budapesti hangzás, akkor az mindenképpen a keményebb vonal". 20 éve volt az első budapesti drum and bass-buli, és nem sokkal később megjelentek magyar producerek által írt zenék is a műfajban – köztük többen másfél évtizede a nemzetközi élvonalban is ott vannak. A magyar zenészek által írt drum and bass történetét tekintjük át 16 szám segítségével – a teljesség igénye nélkül (kimaradt például a meghatározó Spinline és Random Soundz), inkább az irányzat sokféleségét, legjelentősebb csomópontjait bemutatva.


De még mielőtt rátérnénk a drum and bass történetére, nézzük meg a hétvégén megrendezett húszéves születésnapi dnb-bulin készült képeket – ez a Bladerunnaz rendezvénysorozat 17. születésnapi bulija is volt egyben, és a műfaj, illetve színtér legfontosabb magyar szereplői léptek fel rajta.



Anima Sound System: East & Bass (Moona Production Remix) (1998)


Az Anima Sound System több más törtütemű műfaj mellett a drum and bassbe is belenyúlt (már az 1995-ös első lemezen is volt egy bájos próbálkozásuk, később pedig írtak egy Isten Dob Basszus című számot). Ez a remix – amely az eredetiből megtartja Allen Ginsberg a kommunistákról szóló szövegét, de elhagyja a pompás vonósokat – a készítők miatt is érdekes: a Moona Production egyik tagja Garam Péter (Dr. Beat), a másik pedig Palotai Zsolt. Utóbbi kétségkívül a magyar drum and bass történetének központi alakja, de alig van kiadványa – ez manapság már aligha elképzelhető, amikor a DJ-k elsősorban produceri munkáik miatt keresettek, és nem azért, mert annyira jól válogatnak és/vagy mixelnek. Ráadás érdekesség, hogy a Moona Production Palotai lányáról van elnevezve, aki egyidős a magyar drum and bass-szel; a legendárium szerint pont akkor született, amikor az első, csak jungle-számokból álló szett úgy ért véget, hogy a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója kihúzta a kábelt.


Pete: Low F.O.S. (2000)


A sötétség nem ritka a magyar zenékben, az azonban igen, hogy olyasféle kísérletező hozzáállással párosul, mint ami itt hallható. Pete (aki Nightshift és Ghostwarrior néven is adott ki zenéket) persze azért nagyon is része a magyar színtérnek: ez a kiadványa az első hazai kiadónál, a Subscope-nál jelent meg, annak második kiadványaként. Tele van ritmikai játékkal, meglepő kanyarokkal.


Anorganik ft. Sena – Endlessly (2001)


Valdinger Gábor, a most 17 éves Bladerunnaz szervezőcsapat tagja így jellemezte ezt a számot: „Anorganik zenéje pont akkortájt készült, amikor a keménykedős drum and bass mellett ismét megjelentek a könnyedebb zenék, a magyar producereket kezdték elfogadni Angliában, szóval akár óriási sláger is lehetett volna belőle, de valahogy mégsem sikerült.” Sokáig nem is volt hivatalos megjelenése, a DJ-k dubplate-ről (egyedileg vágatott vinyl) játszották, végül 2003-ban jött ki hivatalosan. Anorganik egyébként Deutsch Gábor egyik alteregója, aki több más elektronikus műfajban is alkotott, illetve hangmérnökként, maszterelőként nagyon sokan alkalmazták őt.


Chris.SU: Astro-sine (2002)


Az egyik legfontosabb pont a magyar drum and bass történetében: ez volt az első komoly nemzetközi siker, minden fontos DJ játszotta annak idején. Érthető is, hogy miért: bár azóta ezer divathullám jött és ment, ez még mindig hatásos. Elképesztő a húzása, pompásan eltalált a sűrű megszólalás, és úgy van benne rengeteg ötlet, hogy mégsem túlzsúfolt. Trace kiadójánál, a DSCI4-nál jelent meg, és a Montini Experience Astrosyne című számából származik a szövegminta.


Tactile: The Mist (2004)


A magyar drum and bass színtérben nagyon sokat dolgoztak együtt a producerek. Talán nincs még egy műfaj, amely ennyire barátságos képet mutatna magáról. A magyar drum and bass szupergrupja az öttagú Tactile: Chris.SU, SKC, Longman, Bratwa és Safair, akik még egy saját kiadót is létrehoztak. Ez a legsikeresebb számuk, sok DJ játszotta sokszor.


ICR: Splashdown (2004)


A magyar producerek szép sikereket értek el a nemzetközi színtéren, de azért főként olyan kiadóknál, amik a műfajon belüliek számára voltak mérvadóak. Az ezen kívüli nagyvilág számára is mond azonban valamit LTJ Bukem Progression Sessions sorozatának neve. ICR e száma ennek egyik részére került fel. Különösen ötletesen használja fel benne a szimfonikus hangmintákat. A producer egyébként a színtéren cikkei és fóruma által is igen fontos szerepet játszó drumandbass.hu egyik alapítója, szerzője. Drum and bass-es korszakát 2011-ben egy dupla nagylemezzel zárta le, azóta más elektronikus műfajokban dolgozik, a house-tól a hiphopig.


Mindscape: Chillin (2005)


Arra, hogy a magyar producerek mennyire befutottak, ékes példa, hogy az egyik vezető kiadó, a Hospital 2005-ben megjelentetett egy EP-t Future Sound of Budapest címmel, „a jövő hangját” városokra bontva bemutató sorozatuk második részeként, rajta SKC, Chris.SU és Bratwa, valamint a szintén az alapemberek közé tartozó Mindscape. A Chillin nyughatatlanul pörgő dobjai és kemény basszusai izgalmas ellenpontot alkotnak a kifejezetten vékonyka, lebegős-csilingelős dallamocskával, ami megidézi a címbeli chillezést.


SKC & DIS: Salvation (2007)


„A Salvation a klasszikus jungle receptet alkalmazza. Végy egy klassz hiphop-mintát, és pakolj hozzá jó sok gördülő, ’rolling’ dobot. A szaxofonsample, néhány kurjantás és sok dob meg basszus, ennyi elég is egy jó zenéhez” – jellemezte ezt a számot Valdinger. A „rolling”, vagyis „gördülő” érzékletes jellemzése a dobok húzásának. Fontos a hiphopos kapcsolódás is: míg a drum and bass gyökerei többek között ide nyúlnak vissza, ez Magyarországon kevésbé volt látványos; talán azért, mert a hiphop-kultúra nem volt igazán erős. (A szaxofon egyébként a Lafayette Afro Rock Bandtől jön, a Public Enemy és a Wreckx-N-Effect híres számaiban is használták.)


Absolute Zero & Subphonics: The Code (SKC Remix) (2007)


A magyar drum and bass egyik legendás, ma már nem zenélő producere SKC, aki ugyan könnyedebb számokat is megjelentetett (a Safairrel közös Free My Soul az egyik legismertebb), de azért ő is főleg a keményebb vonalon mozgott. Az 1999-től kezdve sokszor Budapesten járt Bad Company két tagjának techstep-klasszikusából készített, a Renegade Hardware kiadónál megjelent remixét máig lehet bulikban hallani.


Jade feat. RymeTyme: Venom (2009)


Jade a neurofunk nevű sötét, kemény irányzat egyik vezető alakja. Itt Ed Rush és Optical házi MC-je mondja azt többek között, hogy „Budapest sound” – és ha van ilyen, akkor azt mindenképpen a drum and bass keményebb vonala Valdinger szerint. A horzsolós szám úgy tud sötét himnuszként működni, hogy rengetegszer megszakad; de aztán mindig kiderül, hogy csak lendületet vesz egy újabb kaszaboláshoz.


Chris.SU feat. Mira: Higher (2012)


Chris.SU korábban használt már vokálokat (híres például a Björk-remixe), de itt dolgozott először együtt énekesnővel; abban a tekintetben is fehér holló ez a magyar drum and bassben, hogy klip is készült a rendkívül fülbemászó dalhoz. A későbbi – immár Chris.SU új, saját kiadójánál megjelent – Illusion of Choice, amely szintén ezt az énekes vonalat követi MC Fedorával és Stamina MC-vel, már nemcsak rádióbarát, hanem tényleg játszotta is rendesen a Petőfi. Itt egyébként Chris.SU havi rendszerességgel játszik éjféli mixeket, Jade-hez hasonlóan. Ezek megtalálhatóak a Soundcloud-oldalán.


Puppetz: Drunken Master (2012)


Sokáig nem igazán volt jelen a magyar színtéren a bulisabb, árulkodó nevű jump up irányzat – bár a nemzetközi szinten jegyzett DJ Madd ezt képviselte (saját megjelenései közül DJ Ren ezt ajánlja). Manapság viszont többen is ott vannak az élvonalban: Klay, 2N és a Puppetz. Utóbbitól (aki egy fiatal srác) azért ezt a számot választottuk, mert ez illusztrálja legjobban Valdinger megjegyzését: ehhez a műfajhoz „kell némi humorérzék, de buliban nagyon tud működni”. Nagyon viccesek a keleti minták és a beszúrt hangok, és a basszus is inkább vigyorogva zúz, mintsem rombolva.


Raise Spirit: Lights Go Down (2013)


Noha a keménykedés mellett az érzelmek és a dallamok is megjelentek korábban, igazán az utóbbi években erősödött meg a magyar drum and bassben az elsősorban ezekre alapozó, rádióbarát vonulat. Ebben a legsikeresebb a Raise Spirit duó. Ez a dal sok elemében akár még az EDM-mel is rokonítható, csak éppen a ritmusvilág más. Érdekesség még, hogy ha a Raise Spirit nemzetközi sikerét akarjuk jellemezni, akkor elsősorban nem a megjelentető kiadókra érdemes fókuszálni, hanem arra, hogy a Liquicity nevű, 600 ezer követővel bíró YouTube-csatorna rendszeresen posztolja a számaikat.


Brains ft. Sian Evans - We Are One (Chris.SU Remix) (2013)


Bár a Brains és a drum and bass partik közönsége között kicsi az átfedés, az idővel fesztiválkedvenccé lett zenekar sokat tett ennek a ritmusvilágnak a terjesztéséért. Ezt a számot, amelyben a Kosheen énekesnőjeként híressé vált Sian Evans énekel, Chris.SU remixében mutatjuk be.


Jade: They Are Mutants (2015)


A Jade vezette kiadó, az Eatbrain 2011-ben indult, és mára a drum and bass egyik globálisan meghatározó műhelye, amely karriereket képes beindítani. Eddigi legnagyobb dobásuk a 2015-ös dupla válogatáslemez, a Mirror Universe. Ezen hallható a kiadóvezető száma, amelyben fura módon feltűnően szintetikus (vagy robotikus) eszközökkel képes valami rockos dinamikát is felmutatni; és hiába a nagy zakatolás, olyan érzésünk lehet, mintha valami visszatartaná az igazi kitöréstől.


DJ Madd: Duppy (2015)


A már említett, a drum and bassből a dubstephez átlépett, jelenleg New Yorkban élő DJ Madd tavalyi EP-je a műfaj egyik megújítója, Om Unit kiadójánál jelent meg. A régi jungle-t idéző hangzások ún. felezett tempón szólnak, ami kifejezetten lassú, de azért sejthetjük mögötte a gyors drum and bass lüktetését (ennek a dinamikának az elnevezése: „slow/fast”). DJ Madd esetében ráadásul a legtöbb magyar producerhez képest jobban kijön, mennyit köszönhet a műfaj a jamaicai zenéknek.


A drum and bass magyar történetéről erre olvasható egy átfogó, elemzőbb írás.

Az összeállításban Valdinger Gábor (a Bladerunnaz szervezőcsapat tagja), Chris.SU (az egyik legjelentősebb magyar DJ-producer) és a 2001 óta dj-ző DJ Ren segített. A magyar drum and bass-számokból megjelentet a közeljövőben egy válogatás-CD-t a Bladerunnaz.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!