Rihanna komoly művésszé akar válni

Fotó: Getty Images / Kevin Winter

-

Rihanna régóta várt, és most a héten félreértésből megjelent új lemezét nem dicsérik agyon a kritikusok. Miért lehet mégis fontos alkotás?


A szkeptikusok mondhatják, hogy csak a szex miatt van Rihanna immár majdnem – úristen! – kilenc éve a csúcson, és mert rengeteg pénzt öltek bele, de valójában azért énekesnői adottságainak is köze van ehhez. Éles, parancsoló, effektezés nélkül is egy csöppet gépies ízű hangjával keresztül tudja hasítani és a maga képére tudja formálni a legátlagosabb EDM-popot is. Jó pillanataiban tényleg erotikus, és nem csak azt érezni rajta, hogy hú de az akar lenni; ráadásul az áramvonalasított gótikus vonásokat is egész jól adagolták hozzá.

Úgyhogy amikor tényleg jó számot írnak neki, akkor az eredmény ott van a mai pop legjobbjai között. A hallgatónak alá kell vetnie magát Rihanna akaratának – nem véletlen, hogy kacérkodik az S&M tematikával –, és a gyengébb számai közé tartozó BBHMM is emlékezetes, úgy tudja mondani, hogy „te rüfke, ajánlom ám, hogy megadd a tartozásod”. Amúgy az Úr azért teremtette Rihannát, hogy az alábbi számot elénekelje.



Mindez most azonban főleg azért érdekes, mert új lemezén majdnem semmi nem hallatszik ebből. Miután Rihanna 2005-től 2012-ig letolt hét nagylemezt, jött egy nagyobb kihagyás. Ám ez alatt is megmaradt a legnépszerűbb énekesnőnek, nemcsak egyéb tevékenységei izgatták az embereket, hanem tényleg hallgatták is. Az Anti-t tehát nagy várakozás előzte meg, ehhez képest úgy jelent meg, mintha direkt cáfolni akarták volna, hogy a mainstream popipar egy jól működő gépezet. Kiszivárgott, hogy hatalmas meglepetés lesz majd; többször elhalasztották; a közreműködők nyilvánosan okolták egymást. Aztán egyszer csak megjelent a Tidal oldalon (ez Jay-Z stream szolgáltatója, amelyben más sztárok mellett Rihanna is társtulajdonos), valószínűleg félreértésből, mert gyorsan leszedték, de már késő volt – úgyhogy egy ideig a legnagyobb mai sztár lemeze hivatalosan ingyenes volt. Aztán kiderült, hogy „elfogyott" az ajándék.

A 13 számos nagylemez legfőbb furcsasága, hogy egyetlen igazi sláger sincs rajta; például kimaradt az összes, a legutóbbi album óta kijött dal is. Középtempós vagy lassabb, inkább a „hangulatfestésre”, mint az azonnali hatásra vagy akár a megjegyezhetőségre kihegyezett számok hallhatók rajta. Több ráadásul olyan stílusban, amelynek eddig Rihanna a közelébe sem ment.

A New York Times kritikusa szerint az egész azt bizonyítja, hogy a zene a legkevésbé fontos eleme a Rihanna-jelenségnek. Valószínűbb azonban, hogy inkább azoknak van igazuk, akik szerint Rihanna most akar Komoly Művésszé válni. A borítón Braille-írással olvasható versben (!) például ilyesmik vannak, hogy „a mondanivalóm olyan tartalmas, hogy az emberek nem fogják érteni a mélységeit” – ami viccnek azért elég erős lenne. (Amúgy a Guardian poénkodott ezen a legjobban.)

Ehhez képest három jó szám van rajta. A majdnem single Work aranyos kis dancehall-os móka Drake-kel; eldobható semmiségnek tűnik, mégis fülbemászó, és jólesően laza (annyira, hogy Rihanna a szavak egy jó részét nem is ejti ki rendesen, ami amúgy mai pop egyik fura, talán kevésbé feltűnő trendje). A Consideration-ben az alt. R&B-s SZA fátyolosabb hangjával duettezik Rihanna, szellemesen eljátszanak egymással egy laza kis hiphop-ütem fölött. A Needed Me pedig a mainstream popban legutoljára saját hangzással előálló DJ Mustard nyomott, mormogó basszust és furán megkezelt éneket is használó alapjára épül, ami fölött Rihanna pompásan tud érvényesülni. Ezek tényleg jók, de azért nem maradandó alkotások.



Aztán van még Weeknd-kópia az igazi Weeknd produceri közreműködésével, a Kanye West-klón Travis Scott (állítólag az énekesnő pasija) hoz standard kattogós hiphopot; van nagyszabású szintirock, aminek a refrénje pont olyan, mintha meg akarták volna írni „a tipikus Rihanna-refrént”; meg egy Tame Impala-„feldolgozás”, vagyis az eredeti alapra újra felénekelt dal. Az album végén pedig egy csomó lassú, köztük soulos meg doo-wopos (!), amik pont arra jók, hogy Rihanna bizonyítsa: tisztességesen le tud tolni egy ilyet is. A legjellemzőbb a második szám: ezt mindig úgy hallgattam, hogy észrevettem, hogy már a harmadik szól, ezért visszaugrottam, hátha egyszer képes leszek odafigyelni rá. Nem voltam.

Kézenfekvő az Anti-t Beyoncé 2013-végén (tényleg meglepetésszerűen) megjelent, cím nélküli albumával összehasonlítani. Ugyan ő sem találta fel a spanyolviaszt, de legalább a mainstreamben még meg nem honosodott hangzásokat emelt be; több igen emlékezetes, máig elevenen ható dalt szedett össze; és ami még fontosabb, tényleg elképesztő énekes, aki az elcsukló sebezhetőségtől az erőlködésmentes himnikusságig mindent tud. Ehhez képest amikor Rihanna elhagyja a komfortzónáját, akkor olyan, mint egy fapados tehetségkutató zsűritagjának álma: többféle stílust tud rendesen.

Ha valamiért érdekes az Anti, az az, hogy úgy tűnik, az album formátum új szerepére világít rá. Sokszor mondják, hogy az iTunes, pontosabban az, hogy itt külön-külön is meg lehetett venni a dalokat, véget vetett a „két-három sláger, a többi meg töltelék” típusú nagylemezek korszakának. Ehhez képest jó sokáig tartott, mire kirajzolódtak a popban a lehetséges új irányok (most a magukat művészinek tartó, eleve albumban gondolkodó műfajokat ne nézzük).

Egyrészt ott van az album mint pillanatkép a zenészből kiáradó zenefolyamból (Miley Cyrus és sok-sok, köztük igen népszerű rapper mixtape-jei), másrészt az album mint Művészi Kinyilatkoztatás. Ez utóbbinak nem az a szerepe, hogy slágereket tartalmazzon (a Beyoncé sem ilyen volt), hanem hogy az ezeknél többre vágyó, elkötelezett rajongók számára nyújtson valami komolyabbat, amihez sokszor visszatérhetnek, amiben elveszhetnek. A slágerek, azok meg csak álljanak meg szépen a maguk lábán. Ebben talán Drake a legkövetkezetesebb. A YOLO szlogent elterjesztő The Motto csak bónusz szám volt; tavalyi legnagyobb slágere, a Hotline Bling pedig az évben kiadott két albumának egyikén sem szerepelt. Ha az Anti minden sikertelenségével és érdektelenségével együtt hozzá tud járulni ahhoz, hogy ez a vonal erősödjön, akkor történelmi szerepét már be is töltötte. Rihanna pedig kipipálta ezt is, most térjen vissza ahhoz, amiben jó: várjuk az új Where Have You Been-t!