Mit tesz a kokós polgármester, ha a felesége beleszeret a bajnoknőbe?

Fotó: Katona József Színház / Horváth Judit

-

A kortárs magyar nyomorúságnál dúsabb és húsba vágóbb színházi alapanyag aligha van manapság. Mondjuk, nem mindegy, ki és hogyan veszi tollára, kezébe, a téma önmagában smafu. Azt gondolnánk, a sötétség mélyéről naponta érkező politikai és közéleti megnyilvánulások fordulatait elég lenne egymás után rakosgatni, kijönne ebből az őrület korszakfestőn áramvonalas librettója, de az alkotásban mindez, ugye, bonyolultabb ügy.


Pintér Bélának a Katona József Színházban bemutatott új darabjában nincs mondat, ami lényegét tekintve ne csengene ismerősen – csupa ingerszó, csupa ismerős alak és jelenség, és egy vezető magyar politikusról szóló, közismert pletykára alapozó történet: a Puccini egyfelvonásos operája nyomán írt és rendezett A bajnok egy szerelmi háromszög közeli fókuszán keresztül nyúl ki a közéletbe, és mivel a történet eleve politikai közegben bonyolódik, nem kell messzire nyúlnia, hogy egy tablóba sűrítse társadalmi rendszerünk közérzetét.

Aminek érzékeltetésében sokat segít, hogy leszbikus szerelemről van szó – a harmadjára megválasztott, verőcsényi polgármester felesége a városba, közvetetten a férje kampánycéljaira szerződtetett olimpiai bajnokba szeret bele és viszont –, ám nem pusztán szép személyes történetként lesz ez érdekes: ebben a tahó, macsó és mélyen homofób, vagyis átlagosan mai magyar világban a két nő, Margit és Julcsi közti érzelmi szövetség mutatkozik a women’s power, egyáltalán bármiféle szabadság egyetlen lehetőségének. S ez akkor is erősen hat, ha kettejük alakja és viszonya úgyszintén nem lóg ki a paródia ernyője alól.


Rezes Judit mint Margit és Jordán Adél mint Julcsi A bajnok című előadásban


Pintér előadásait mindig pontos vízió uralja – mestere a jól elhelyezett színházi hangsúlyoknak, vagyis annak, hogy a színpadi történés feszes kompozíciójában milyen (fordulatszerű) hatást kelt egy-egy gesztus, tónusváltás, mozdulat, kiszólás, szcenikai történés. Khell Zsolt díszlete erőteljesen segíti ezt a víziót (szerintem annyira, és olyan sok humorral játszik, mintha maga is színész volna): a kacsalábon forgó minimál designt, az újgazdag elit lakát a színpadon kertestől, mindenestől egy nagy ketrec borítja, amire ráfekszik a pislákoló, csillagos ég.

Jelentése van annak, mikor fénylik ez fel, ki milyen úton érkezik az ominózus nappaliba (lentről, a kert felől, a díszlet hátterében lejtő csillagösvényen keresztül), mikor indul forgásnak és áll le a gépezet, emelkedik és nyílik a süllyesztő, mint ahogy az erős formával bíró énekbeszéd és a köznapi nyelv regisztereinek egymást kontrasztba helyező-megtörő váltásai is erős dramaturgiai funkcióval bírnak: egyszerre hozzák létre és teszik emberivé a sablonszerű alakokat. Amit látunk, kiszámítható, de ettől a kiszámíthatóságtól Pintér színháza minduntalan, gazdagon eltér: az történik, amit sejteni vélünk, de nem úgy – és így képes meglepni és megnevettetni a nézőt.


Jordán Adél, Elek Ferenc, Rezes Judit, Rajkai Zoltán


A bajnok Pintér első színházi rendezése, amelyet nem a saját társulatával közösen jegyez. Nem tudom, mennyire érdemes ezt külön hangsúlyozni (a klasszikus rendezői szerepkör értelmében természetesen), ha már azon a fázison túllépett a színházi recepció, hogy szövegeit mások által is megrendezhetőként, nota bene önálló drámákként, a szerzőt meg drámaíróként (is) értékelje – ugyanakkor mégis roppant izgalmas azt figyelni, hogy a katonás színészek hogyan működnek a pintéri színházban.

Hát jól, koncentráltan, tehetséggel, pontosan érezve az arányokat. Nagy Ervin játékában az a szép, ahogy a dúvad állatot takaró öltönyös gentleman-elegancia az est előrehaladtával lassan szertefoszlik, és előtör a minden nőt röptében elkapó, kokaingőzös, majdhogynem gyilkosságig fajuló és persze kisfiús elérzékenyüléssel tarkított indulat; szóval amilyen színészi ív feszül a laptop fényében magabiztos, elfoglalt sikeremberségtől a letolt gatyában tántorgó agresszív szétesettségig.


Nagy Ervin és Pálmai Anna


Rezes Judit elegáns kifinomultsága mindig csak egy hajszállal több annál, hogy a feleség érzékenységének paródiáját is megrajzolja, és ez igaz a boyfriend-farmerben mászkáló, rövid hajú, fiúsabb Julcsira is, akit Jordán Adél alakít. Ezt a három szereplőt közvetetten Bezerédi Zoltán Jóskája köti össze, aki több mint kampányfőnök: díler, apafigura és amolyan politikai Mr. Wolf, megoldja és megelőzi a problémákat, azaz éjjel-nappali készültségben álló mindenes. Pálmai Anna, Elek Ferenc és Rajkai Zoltán pedig a nappali háttérvilágából érkezve tömören fogalmazzák elénk a média-udvartartás készséges szereplőit, a simulékony operatőrt, alákérdező riportert, alkoholista fényest-hangmérnököt.


Rezes Judit és Bezerédi Zoltán


A köpeny nyomán épülő, Kéménczy Antal zongorakíséretében előadott kortárs operaszínház találó párja a pintéri oeuvre kiemelkedő darabjának, a Parasztoperának: közös a kettőben, hogy a zenei műfaj kijátszott teatralitását használja a színházi szerző arra, hogy megtörje a hermetikusan záruló kulturális vagy a közéleti típustörténetek zártságát, és a félhomály tragédiáinak, komédiáinak általános igazságait vigye színre. Igaz, A bajnok érzésem szerint nem visz messzebb annál, amit akár mechanizmusként is jól ismerünk, ezt viszont önmagához arányosan, pompás alkotói munkával teszi.