Mit jelent az avantgárd 2016-ban?

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Van-e az avantgárdnak üzenete a 21. század számára? Mi volt az a szemlélet, ami virágzó és konstruktív közösséggé kovácsolta a tízes-húszas évek Oroszországának művészeit? Miért állt érdekében mindezt a hatalomnak támogatni, és mi vezetett a világegyetem szikrázó csillagát az usankájára tűző katona alakjáig? A Nemzeti Galéria száz évvel ezelőtti orosz avantgárdot bemutató kiállítása elgondolkodtat és szellemi utazásra késztet.


Az avantgárd kifejezetten népszerű manapság. És nem csak maga a kifejezés, amely majdnem olyan gyakori, mint a „modern“ jelző: újból sokat beszélünk avantgárd színházról, avantgárd költői kezdeményezésekről, avantgárd kritikai szellemiségről és így tovább.



Az avantgárd mára valami egyéni attitűdfélévé lett, magatartásforma, ami persze még mindig magában hordozza eredeti jelentését (azaz összekapcsolódik a lázadással, nonkonformizmussal, újító szándékkal), ugyanakkor sokat finomodott is, tetszés szerint adaptálható, adagolható: valami lehet éppenséggel „kicsit avantgárd“, lehet „avantgárd beütése“, viselheti magán „részben“ az avantgárd jegyeit.

Hozzánk szelídült tehát az avantgárd, a hétköznapok része lett, az „előőrsből lassacskán hátvéddé vált“, ahogy azt egy francia kritikus mondta.


Nagyezsda Udalcova: Konyha


Változtathat-e ezen egy tárlat, ami szinte kereken egy évszázaddal ezelőttről való forradalmi szellemiséget kíván megidézni?

Első pillantásra: nem.

A kiállítást végignézve egy dolog jár a néző fejében – hogy mennyire esztétikusak, visszafogottak, dekoratívak, urambocsá’, szépek ezek a művek. Itt persze elsősorban a figurativitást lassan maguk mögött hagyó festményekre (Alekszandr Labasz, Jakov Pajn munkái), az egyre geometrikusabbá váló csendéletekre (Anton Pevzner, Alekszandr Oszmerkin művei), majd a tárgyi világot teljesen kirekesztő absztrakcióra (Nagyezsda Udalcova, Ljubov Popova, Olga Rozanova és természetesen Malevics) gondolok.


Natalja Goncsarova: Kaszálók


A kiállítás festményanyaga, a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye ezt a fejlődést, a tárgyiasságtól való következetes eltávolodást, a fizikai valóság fokozatos „kirekesztését“ dokumentálja, követi le szinte lépésről lépésre.

A korai tízes években hódító és provokáló neoprimitivizmus a maga drabális egyszerűségével, szándékosan hétköznapi, földhözragadt témaválasztásával (Natalja Goncsarova: Kaszálók, 1911, Mihail Kicsigin: Gyümölcsszüret, 1918), a klasszikus festészeti szabályoknak fittyet hányó műveivel – ennek legszemléletesebb példája talán Mihail Larionov Zsidó Venus (1912) című képe – ma már a legnagyobb jóakarattal sem tekinthető formabontónak.


Mihail Larionov: Zsidó Venus


Az avantgárd radikális képi törekvéseit ma már inkább megmosolyogtatónak vagy az esetek többségében dekoratívnak, esztétikusnak ítéljük. Nem tudunk nem a 21. század szemüvegén keresztül tekinteni rájuk. Nehéz megérteni a hagyományok felrúgásának gesztusait, rekonstruálni a formabontó kísérletek radikalizmusát annak fényében, amit azóta láttunk, hallottunk, tapasztaltunk a huszadik-huszonegyedik századi művészetben.

Számomra a megfejtést, az avantgárd titkának a megfejtését nem is maguk a művek hordozzák – miközben hosszan álldogáltam Ivan Maljutyin szinte dekonstruktivista csendélete (Csendélet férfiinggel, 1919) vagy Ljubov Popova Szuprematista kompozíciója (1921) és sok más mű előtt. Sokkal inkább abban a korábban már emlegetett bizonyos attitűdben rejlik a titok nyitja, ami az egész korszakot jellemezte. A tízes-húszas évek korszelleme az, ami belengte, mozgásba hozta, felkorbácsolta és aztán messzire repítette az avantgárd szellemiséget.


Ivan Maljutyin: Csendélet férfiinggel


Ennek köszönhetően volt az aztán mindenütt jelen, és ettől volt „közös“, a szó leghétköznapibb értelmében. Ez a közös szellemiség kovácsolta össze a kiállításon szereplő művészeket és a más művészeti ágakban tevékenykedő barátaikat, írókat, költőket, zeneszerzőket, építészeket. Az orosz avantgárd attól válhatott előőrssé, hogy valódi szellemi közösséget alkottak, megosztva egymással a forradalmi eszmét, elképzeléseket, gondolatokat (sok esetben persze ételt, ruhát, lakhelyet, barátokat, barátnőket is).

Folyamatos és intenzív együttlétek, viták, eszmecserék kultúrája volt ez, ahol a közös megváltó gondolatok mellett persze sokszor forrtak az indulatok, gyakoriak voltak a drámai szakítások, művészcsoportok jöttek létre és oszlottak fel, művésztársak estek egymásnak egy-egy elfajuló vita hevében. Elhíresült például Malevics és Tatlin folyamatos konfrontációja, ami az 1915-ös Az utolsó futurista festménykiállítás: 0,10. előkészítésekor kulminálódott és aminek következtében nem is voltak hajlandóak egy térben kiállítani.


Orosz avantgard, Nemzeti Galéria, kiállítás,  Múzeum, Festészet, Avantgard,


Az orosz avantgárd egy virágzó szellemi és kulturális közeget teremtett, ahol szabad és magától értetődő volt az átjárás különböző művészeti ágak között, nem adva teret az előtte és utána is annyira meghatározó jelentőségű műfaji hierarchiának. A művészek nagy része több műfajban is tevékenykedett, sokan csináltak fontos színpadi díszleteket, jelmezterveket (például az Aelita című, 1924-es antikizáló-futurista darabhoz, amiből a kiállítás filmprogramjában is láthatóak részletek), illusztráltak és terveztek könyveket, szerkesztettek folyóiratot, dolgoztak textilműhelyben. Folyamatosan részt vettek egymás eseményein, könyvbemutatókon, felolvasásokon, színházi eseményeken, kiállításmegnyitókon, szerepeltek egymás darabjaiban, működött köztük a kölcsönös szellemi energiaáramlás.


Orosz avantgard, Nemzeti Galéria, kiállítás,  Múzeum, Festészet, Avantgard,

Olga Rozanova: Absztrakt kompozíció


Ez a titok nyitja: a vitális és valóban hatékony, a társadalmat is átformálni kívánó, és erre folyamatos kísérleteket tevő avantgárd létfeltétele. Persze, ehhez kellett az a társadalompolitikai háttér is. Mégpedig az, hogy az első világháború veszteségeit, a Romanov-ház bukását, a forradalmat, éhínséget, a bolsevik hatalomátvételt kísérő folyamatos lázadásokat és küzdelmeket elszenvedő országban a művészetben soha nem látott, páratlan kezdeményezések látnak napvilágot és nyernek teljes körű politikai támogatottságot – legalábbis a sztálini hatalomátvételig bezárólag.


Orosz avantgard, Nemzeti Galéria, kiállítás,  Múzeum, Festészet, Avantgard,

Vaszilij Kandinszkij: Improvizáció No. 217. Szürke ovális


Újító szellemiségű, progresszív művészeti intézmények alakulnak, melyeknek élére az avantgárd meghatározó alakjai kerülnek (pl. Kandinszkij, Rodcsenko, Malevics is betöltenek vezető pozíciókat). Megreformálják a művészetoktatást, vidéki múzeumokat és művészeti iskolákat hoznak létre, az oktatási program kidolgozásában szintén fontos szerep jut az avantgárd képviselőinek. Gondoskodnak a kortárs avantgárd műalkotások országos múzeumi elhelyezéséről és hasonlók.

Persze, ne legyenek illúzióink: mindez csak ideig-óráig működött. A vörös hatalom ideológiájának hatékony terjesztőit, a propaganda szócsöveit, a régi renddel való szakítás emblematikus képviselőit látta a művészekben, akik valóban „kisöpörtek“ mindent, ami a múltra és annak értékrendjére emlékeztetett. A művészek többsége pedig a keserű és kijózanító kiábrándulásig őszintén hitt a bolsevik eszmében.


Orosz avantgard, Nemzeti Galéria, kiállítás,  Múzeum, Festészet, Avantgard,


Ezt a lelkesedést és utópisztikus hitet talán a kiállításon bemutatott filmek közvetítik leginkább. A dokumentarista anyag, a korabeli híradók, propagandafilmek mellett egy fontos művészfilmes válogatás is megtekinthető, ami a kiállítás talán egyik legfontosabb eleme. Itt Eizenstein rövidfilmjei (Sztrájk, 1924, vagy a híres intellektuális montázs, a Glumov naplója, 1923) mellett látható a zseniális Bolygóközi forradalom című animációs film is (Nyikolaj Merkulov & Nyikolaj és Olga Hodatajev, 1924).


Orosz avantgard, Nemzeti Galéria, kiállítás,  Múzeum, Festészet, Avantgard,


A film egyik kulcsjelenetében a világegyetemet is meghódító orosz katona egy laza mozdulattal a feje fölé nyúl, majd az égboltról leemelve usánkájára tűzi azt a bizonyos szikrázó csillagot.

És itt már, azt hiszem, felesleges minden további magyarázat.

A művészet forradalma. Orosz avantgárd az 1910-1920-as években című kiállítás május 1-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.



Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!