Mennyit érünk a párkapcsolatok húspiacán?

Fotó: iStockphoto / KatarzynaBialasiewicz

-

A pszichológiának egy sor elmélete van arra, mi is számít igazán a párválasztásnál, legyen szó futó kalandról vagy együttélésről. A tavaszi bezsongás és a felszabaduló hormonjaink örömére összeszedtük a legnépszerűbb teóriákat.


Visszafordíthatatlanul megérkezett a tavasz, ilyenkor pedig azoknak a vére is könnyen felpezsdül, akik télen még biztosra vették, hogy magányosan fognak meghalni. Szövögessünk azonban bármilyen vérmes álmokat arról, hogy milyen új, csodálatos perspektívákat nyitó szerelmet sodor majd az utunkba az élet, a pszichológusok szerint nagyon is kiszámítható, hogy mi alapján választunk párt.

Összeszedtünk a témáról néhány közismert elméletet, amelyek különböző megközelítésből bár, de végső soron mind azonos irányba mutatnak: ha az alapvető értékek nincsenek összhangban, akkor tűnjön bármennyire is elsöprőnek a vonzalom, bajosan alakulhat ki tartós kapcsolat. Így az sem véletlen, hogy voltaképpen mindig ugyanazt a típust kergetjük.


Cserebere, fogadom

Egy piaci bevásárlás nem sokban különbözik a párválasztástól, legalábbis a csereelmélet hívei szerint. Vagyis a leendő társunk pozitív és negatív tulajdonságait ugyanúgy megvizsgáljuk elköteleződés előtt, ahogy fizetéskor is próbáljuk gyorsan felmérni, hogy elég szép paradicsomokat dobált-e a zacskóba a zöldséges. Az elméletet kidolgozó pszichológusok szerint mindenki arra törekszik, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel a számára legelőnyösebb tulajdonságokkal bíró párt találja meg. Ez a kulcsa a kapcsolat tartósságának is: minél több benne a jutalom, vagyis minél többet kap valaki a számára fontos dolgokból, és minél kevesebb erőfeszítést kell tennie ezekért, annál valószínűbb, hogy a párja mellett marad. Ezzel magyarázzák például, hogy az önfeláldozó emberek könnyebben találnak párt és barátokat, mint az egoista természetűek, hiszen előbbiek tulajdonképpen nem is élik meg önfeláldozásként, ha sok energiát tesznek bele egy kapcsolatba.

Az elmélet szerint a kapcsolati piacon mindenkinek van egy hozzávetőleges „piaci” értéke, attól függően, hogy milyen mértékben rendelkezik bizonyos előnyös tulajdonságokkal. Ilyen tulajdonság lehet a szépség, az intelligencia, a vagyon vagy a társadalmi státusz. Hogy mi az igazán vonzó, az persze személyenként változik, de úgy tűnik, hogy bizonyos jellemvonások az emberek nagy részének fontosak a párjukban. Például, hogy nagylelkű és megbízható legyen, illetve hogy tudjon lelkesedni valami iránt.

A csereelmélet alapján mindenki a legmagasabb értékű társat keresi, így jó eséllyel a közelítőleg egyenlő értékekkel bíró emberek találnak egymásra, úgy is mondhatjuk, hogy saját értékeinket kicseréljük mások értékeire.



Mennyi csirkét megevett már!

Akár baráti, akár párkapcsolatról legyen szó, ahogy telik az idő, egyre többet fektetünk bele. Időt, pénzt, érzelmeket és élményeket, amelyek összekapcsolnak. Közösen berendezett otthon, közös barátok jönnek az együttéléssel, ezeket mind elveszíthetjük, ha megszakítjuk a kapcsolatot. A befektetési elmélet szerint egy baráti vagy párkapcsolat huzamosabb idejű fenntartásánál már nem csak azt mérlegeljük, hogy mit kapunk és mit tudunk beleadni a kapcsolatba, hanem azt is, hogy mennyi mindent fektettünk már bele, és mit veszítenénk, ha kiszállnánk belőle.


Mindent az utódokért

Túl egyszerű lenne kizárni a családi és baráti hatásokat, a társadalmi és kulturális környezetet és csak a biológiára koncentrálni. Az evolúciós elmélet ezért nem túl népszerű a pszichológusok körében, de más elméletekkel ötvözve több kutatásban is működőképesnek bizonyult. A keményvonalas evolucionisták szerint alapvetően olyan partnert keresünk, akiben a legtöbb potenciált látjuk a közös utódok vállalására és felnevelésére. A kutatók egy része mindenesetre ezzel indokolja, hogy minden társadalomban az izmos, átlagos testalkatot, az egészséges fogakat és a feszes bőrt tartja a legvonzóbbnak az emberek többsége. Illetve szintén az utódnemzéssel és biológiai órák működésével van szerintük kapcsolatban az is, hogy a férfiak többsége a nála fiatalabb nőket tartja vonzónak, míg a nők az idősebb, de még utódot nemzeni képes férfiakhoz is gyakran vonzódnak.



Hasonló a hasonlónak örül

Egy egyetemi kollégium lakóin figyelték meg, hogy év elején, amikor a diákok még nem ismerték egymást, a nagyon különböző személyiségek is vonzódtak egymáshoz. Sokszor csak a szobák egymástól való távolságán múlt, hogy kik között alakult ki vonzalom vagy barátság. A közelségi elmélet szerint akivel gyakran találkozunk – például egy házban lakunk vele –, azt jobban megkedveljük, ezért különösen nagyvárosokban gyakori, hogy egymástól nem messze élő emberek között alakul ki később párkapcsolat.

De visszatérve a kollégiumhoz, a szobák közelsége azért nem minden. Míg a tanév elején elegendő volt a fizikai vonzalom a diákok között, az év végére már csak a hasonló attitűdű diákok maradtak jó kapcsolatban egymással. A pszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy ha valaki elutasítja az alapvető értékeinket, akkor tulajdonképpen a személyiségünket utasítja vissza, míg ha elfogad, akkor a saját énképünkben erősít meg bennünket.

Ugyanakkor párkapcsolatoknál az erős fizikai vonzalom alaposan össze tudja keverni a dolgokat, és néha fordítva is működik a folyamat. Szintén együtt élő diákok között mutatták ki például, hogy akik kezdettől vonzották egymást fizikailag, hajlamosak voltak több hasonlóságot felfedezni egymásban. Később, amikor csökkent a vonzalom erőssége, már jobban számítottak a vallási, anyagi vagy származási különbségek a párok között, mint a kapcsolat elején.

A 90-es években egy amerikai kutatócsoport nyolc szempont alapján vizsgálta, hogy mitől lesz egy flörtből kapcsolat, később esetleg házasság, és mi az oka, ha egy kapcsolat leragad a kémiánál. A kutatók a dominancia, a státusz, a fizikai vonzerő, a családközpontúság, a kellemes természet, az extrovertáltság, az intelligencia és az érzelmi stabilitás kapcsolaton belüli fontosságáról kérdeztek fiatal férfiakat és nőket vegyesen. A kapott eredményeket összehasonlították azzal, hogy az emberek saját magukat hogyan értékelték a fenti tulajdonságok szerint. Mind az együtt járás, mind pedig a házasság esetében szoros összefüggést találtak a másik féllel szemben támasztott elvárások és a megkérdezettek önértékelése között, ami megint csak a hasonlóság fontosságát igazolta.



De mi van, ha pont nem magunkat nézegetnénk a másikban?

Úgy tűnik, hogy a hasonlóság fontos tényező a legtöbb ember párválasztásánál, de mi van azokkal, akiket éppen az ellentétük vonz? A rossz hír az, hogy a pszichológiai kutatások alapján ilyen nem nagyon létezik. Azok a párok is hasonló értékekben hisznek végső soron, akik nagyon különbözőnek gondolják magukat. Csak éppen ők a kapcsolat során alakítják ki közös egyezségeiket, de ezek nélkül nem nagyon marad tartós egyetlen kapcsolat sem.

Persze azért nem elhanyagolhatóak a környezeti hatások sem a tőlünk nagyon különböző személyiségek elfogadásában. A kutatók szerint ez azoknak megy jobban, akik életük során többször kerültek olyan csoportokba, ahol tőlük nagyon különböző emberekkel kellett megtanulniuk együttműködni. A kezdeti vonzalom időszakában még kevésbé számítanak a különbségek, az együtt járásnál azonban már a nagyon eltérő személyiségek is kezdik felmérni, hogyan tudnák összeegyeztetni az értékrendjüket. Az együttélésig pedig nagy valószínűséggel már csak azok a párok jutnak el, akik nemcsak megbeszélték, de a mindennapokban is tudják működtetni a kapcsolaton belüli szerepeiket.