Már regényt is ír a mesterséges intelligencia

Fotó: Flickr / Tony Delgrosso

-

Az íróknak egyelőre nem a számítógéptől kell félteniük a kenyerüket.


Egy japán mesterséges intelligencia (MI) által írt – de legalábbis társszerzett – könyv is bekerült az idén harmadik alkalommal kiosztandó Nikkej Hosi Sinicsi irodalmi díj publikálásra alkalmasnak ítélt legjobbjai közé. Két csoport is készült olyan regényekkel, amelyeket részben gép írt, de csak az egyiknek jutott hely a rövid listán. Szatosi Hase japán sci-fi író szerint meglepően jó minőségű, jól strukturált szöveg született. Ahhoz viszont, hogy a díjat is elvigye az MI, még csiszolnia kell például a karakterleírásokon.

Az, hogy egy robot is indult a díjért, nem nagyon lepte meg a zsűrit, már 2014-ben azzal viccelődött a díj nevét adó Hosi Sinicsi lánya, hogy nem csak emberi intelligenciák kéziratait várják. (Azt viszont elvárta az idegenektől és az állatoktól is Marina Hosi Whyte, hogy japánul adják le a kéziratukat.) Az idei volt az első év, amikor több gép írta könyvet is kaptak.


Hogy dolgozik együtt az MI és az ember?

A mesterséges intelligencia és az emberek megosztották a munkát – írja a Nikkei.com. Az egyik csapatnál az emberek találták ki a regény paramétereit, a történetet és a szereplők nemét. A szöveget viszont az előre elkészített panelekből az algoritmus rakta össze. Az elsőkönyves szerző természetesen önmagáról írt, a regénynek az a címe, hogy A nap, amikor a számítógép regényt írt.

A másik csapatnál a gyilkosos (esetleg maffia vagy werewolf) társasjátékot ültették át a mesterséges intelligenciák világába. A különböző szerepet kapó MI-k rakták össze a sztori vonalait, de emberek írták meg a legjobb változat alapján a regényt.


Tér és idő zsugorodnak,
Ha én egyszer nekikezdek.
Amit mások már feladnak,
Nekem ott van csak a kezdet.

Stanislaw Lem Kiberiádájában az elektrubadúr verseket írt


Önnek is lehet robot írója

A számítógépes regényírás nem teljesen új dolog. A novemberre eső amerikai nemzeti regényírási hónap (NaNoWriMo) mellett 2013 óta megrendezik a regénygenerálás hónapját is, a NaNoGenMót. Verseny ugyan még nincsen, épp elég jutalom, ha az egy hónap alatt sikerül olyan kódot írni a résztvevőknek, amely olvasható szöveget tud generálni. A 2015-ös versenyen azonban már ötszázan indultak.


A BoingBoing cikke szerint bőven akadtak olyan programok, amelyek tökéletesen élvezhetetlen szóhalmot köptek csak ki magukból. Azok a programozók viszont, akik kellően szűk keretbe tudták szorítani az ambícióikat, és például fura enciklopédiát vagy lapozgatós kalandkönyvet akartak készíttetni, sikerrel jártak.


A kalandregény remekül generálható műfaj


Verne elsápad

A NaNoGenMo legjobb indulója – és nem csak azért mondom, mert 111 éve a mai napon halt meg Jules Verne – az X Wikipédia cikk alatt a világ körül nevű kód, amely a Nyolcvan nap alatt a Föld körül sztoriját írja újra. Verne eredeti regényében Passepartout és Phileas Fogg hét világváros érintésével, számtalan kaland után érnek vissza Londonba 79 nap alatt. A program ugyanúgy egy Föld körüli utat rak nekünk össze, ám a futtatás előtt magunk határozhatjuk meg, hogy mely helyeken járjanak a főhősök. Városnevekre és egyszerűen begyűjthető koordinátákra van szükségünk az útiterv összerakásához.



A regényben soha nem járt Fogg Dallasban, de változtathatunk a sztorin


A saját regény legyártásához ugyan némi kísérletezőkedvre szükség van – továbbá az ingyen letölthető Python futtatókörnyezetre –, de megéri játszani vele. Már csak azért is, mert egy-két generálás után már ki lehet ismerni, hogyan másolgatja össze a program a különböző Wikipedia-oldalakról származó mondatokat úgy, hogy közepesen élvezhető útleírássá álljanak össze.

Persze, ha valódi digitális szövegként és interaktív élményként akarják élvezni a Verne-féle sztorit, akkor egyelőre nem a regényíró robot a megoldás. Az Inkle játékstúdió 80 days nevű, mobilra és számítógépre is kiadott kalandjátéka viszont tökéletes: még vaslábakon járó város, szupervonat és léghajó is van benne.