Kivel bújok ágyba, ha a férjem a frontra megy?

Fotó: Hulton Archive / Fox Photos

-

A magyar munkáskultúra és a részben abból építkező avantgárd említésekor gyakran megfeledkezünk azokról a nőkről, akik szerves részei és formálói voltak a húszas-harmincas évek művészetének. Bebizonyították, hogy nem a férfiak privilégiuma a kreativitás, még ha ezt maga Kassák Lajos sem feltétlen ismerte el nekik. Köztük találjuk a terhestorna meghonosítóját és a háborút női szemszögből feldolgozó költőt is.


Nők a magyar avantgárdban címmel indított néhány részes beszélgetéssorozatot a Mérei Ferenc Szakkollégium és a Bálint Ház azért, hogy bemutassák a hazai avantgárd mozgalomban méltatlanul keveset emlegetett női szereplők munkásságát. Olyan művészek életét, akik a húszas-harmincas években a férfiak által dominált művészeti életben és munkáskultúrában újraértelmezték a női szerepeket, megtették a kezdeti lépéseket az emancipáció felé, és nem utolsó sorban képesek voltak a saját, kreatív elképzeléseik után menni.


Az aktivizmust és az alkotást ekkoriban egyértelműen a férfiakhoz kötötték, és még a radikális baloldali Kassák Lajos sem tudott a patriarchális világlátásától elrugaszkodni. A női egyenjogúságról, például arról, hogy a nőknek joguk van a saját testükhöz, maga is több szöveget írt ugyan a harmincas években, de elvei a gyakorlatban már nem igazán jelentek meg. A szexualitás terén pedig megengedhetetlennek tartotta a nők részéről a kicsapongást, a szabad szerelmet, miközben ő maga meglehetősen szabadelvű volt ebben a tekintetben.


Kassák Lajos


Fontos viszont mindehhez megérteni az avantgárd és a Pest külső kerületeiben dolgozó munkásemberek közti kapcsolatot.


A húszas években felnőtt egy új, ifjú munkásgeneráció: a Tanácsköztársaság bukását követően, a Bethlen–Peyer-paktum elfogadása után újjáéledő baloldali munkásmozgalom reménysége. Többségük nem akart sem az illegalitásban működő kommunistákhoz, sem a parlamentben is helyet foglaló Magyar Szociáldemokrata Párthoz csatlakozni, hanem párttól függetlenül, a munkásszervezeteikben politizáltak inkább. Az ilyen szervezetek, mint az Alkoholellenes Munkásszövetség, a Munkás Testedző Egyesület, a Természetbarátok Turista Egyesülete vagy a munkásotthonok és szakszervezetek, nem csupán a szabadidő eltöltését jelentették, de gyakran fórumai voltak a politizálásnak, illetve az avantgárd művészek agitációinak.

Az 1926-ban emigrációjából hazatért Kassák Lajos is igyekezett a fiatal munkásokat becsatornázni az avantgárd mozgalmába, aktivistáit nemcsak a főrvárosi gimnáziumokból, hanem a munkásotthonokból is toborozta. A Munka című avantgárd folyóirata köré megszervezett körnek többek között Justus Pál költő vagy rövidebb ideig Friedmann Endre (Robert Capa) is a tagja volt. A Munka-kör hasonlóan működött a fentebb említett szervezetekhez, de át volt itatva Kassák agitációs programjával, költeményeivel, és az azokra épülő egyéb művészeti ágakkal, pl. kórusdrámákkal.


Feleségből menedzser

Míg a tisztán politikai csoportosulásokban alig volt nő, addig a munkáskultúrát alkotó baloldali mozgalmaknak 12-13 százalékát a nők tették ki. Az aktivista művészeti csoportokban nekik is lehetőségük nyílt az önkifejezésre és bizonyos mértékig a közgondolkodás formálására is. Így nem meglepő, hogy Kassák körében több kiemelkedő nőt is találunk. Talán a legfontosabb mind közül Kassák élettársa és későbbi felesége, Simon Jolán volt, aki egy munkásotthonban ismerkedett meg a költővel. Kassákért hamarosan ott is hagyta korábbi férjét, vele együtt pedig a hagyományos háztartásbeli szerepét is.

Kassák oldalán előbb a rajzolással próbálkozott, majd elhatározta, hogy színésznő lesz. Az Epreskertben képzős egyetemista diákok számára vállalt modellkedést, így próbált pénzt keresni a színésznői képzésére. Később a mai Katona helyén működő Belvárosi Színház szerződtette le, és bár nem írtak rosszat róla a korabeli kritikák, de főszerepeket azért nemigen kapott. Hogy idővel ünnepelt színésznő lett volna-e belőle vagy sem, azt sosem tudhatta meg, mert az élet úgy hozta, hogy mindent félretéve, teljes mértékben Kassák mellett és Kassákért tevékenykedjen.


Jobbra Simon Jolán


Nem sikerült a férfi árnyékából kilépnie, de művészettörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A színház mellett végig besegített Kassáknak a folyóiratok (A Tett, a Ma vagy a Munka ) szerkesztésébe és terjesztésébe, Kassák emigrációba vonulása után pedig gyakorlatilag a költő menedzserévé lett. Egyrészt az ő közbenjárásának köszönhetően térhetett haza Kassák, másrészt ő juttatta Magyarországra a költő kéziratait, a Bécsben kiadott Ma legfrissebb számait, és a Tisztaság könyvét is. Simon Jolán asszisztált Kassák sikeréhez, de kettőjük boldogulásának is ő volt a kulcsa: mivel Kassák nem igazán volt hajlandó dolgozni, valószínűleg Simon nélkül éhen haltak volna. Sokszor az általa elvállalt varrónői munkákból tudtak csak bevételhez jutni.


Forradalmasította a versmondást

Simon Jolán nemcsak Kassák ügyeit vette kézbe, hanem az avantgárd versek előadását is forradalmasította. Már az emigrációs évek előtt rendszeresen fellépett a folyóiratok köré szerveződött esteken, önálló előadásokat tartott. Szokatlan mimikával és gesztusokkal adta elő Kassák, Barta Sándor vagy Apollinaire verseit, és jellegzetes fejhangon szavalt, amit Vas István üveghangnak nevezett. Ez a hang tökéletesen illett az egyébként nehezen elszavalható, expresszív avantgárd költeményekhez, a beszámolók szerint nagyon hatásos is volt.


Dadaista színjátszása helyett azonban általában a Munka-körben 1929-ben megalakult szavalókórusban végzett munkásságát szokták kiemelni.

A szavalókórus nem volt ismeretlen műfaj akkoriban, a Szovjetunióban is divatja volt, több hazai munkásszakszervezet is működtetett ilyet. Simon Jolán viszont kihozta a lehető legtöbbet ebből a műfajból: a mozgással, dobogással, erősödő hangerővel szavaló tömeg előadásai többet nyújtottak egy egyszerű fellépésnél, ezek avantgárd performanszok voltak. Simon Jolán vezetése mellett a nézők és a fellépők közötti határ teljesen elmosódott, a mű végére a közönség a színpadon állókkal egységes tömeget alkotva dobogott és kiáltott. Kassák nem véletlenül írt több kórusművet is a feleségének, hiszen tökéletes agitációs eszközként működtek az előadások.

Végül 1933-ban tiltották be a szavalókórus működését, Simon Jolán pedig pár évre rá megfásult és depressziós lett. Ehhez köze lehetett annak, hogy néha razziákkal akadályozták meg az előadások megtartását, és folyamatosan megfigyelték őt a hatóságok, de Kassák nőügyei és a sok nélkülözés is megviselték. Végül 1938-ban öngyilkos lett.


Valahogy így nézhetett ki


Kivel bújok ágyba, ha a férjem a harctérre megy?

A nők mellőzésének bizonyítéka az avantgárdban, hogy már magában az irodalmi életben is alig találunk nőt. Időnként Réti Irén vagy Újvári Erzsi neve bukkan fel, de utóbbi is többnyire úgy mint „Kassák húga”. Pedig mindent megtett azért, hogy ezt levakarja magáról, még a vezetéknevét is Kassákról Újvárira változtatta. Ennek ellenére A Tett és a Ma oldalain ő is és Réti is nagy valószínűséggel azért publikálhattak rendszeresen, mert a lapok férfi alkotóihoz kötődtek.


Egyes elméletek szerint maga Kassák sem ismerte el húga munkásságát, és azért adott neki publikálási lehetőséget, hogy egy családtagnak a jelenléte erősítse a mozgalom bajtársias jellegét, ráadásul Erzsi egyúttal a gyárban dolgozó proletár költő női megfelelőjének is tökéletesen beillett.

Pedig Újvári Erzsi futurista és expresszionista stílusjegyeket vegyítő prózaversei nagyon fontosak mind a háborús költészetet, mind a nőköltészetet tekintve. Földes Györgyi, az Avantgárd, nők, háború. Újvári Erzsi és Réti Irén az aktivista folyóiratokban című cikkében arról ír, hogy Újvári tökéletesen kihasználta a háborúellenes költeményeihez az avantgárd sajátosságait. A felfokozottságot jelző, erős érzelmi töltettel bíró szavak halmozásának, a felkiáltásoknak, a hangutánzó szavaknak köszönhetően a munkáiban gyakran akkora a káosz, mint a csatatéren, az írásai pedig úgy hullanak darabjaira, mint a felrobbantott holttestek. Apokaliptikus víziói voltak a háborúkról, de nemcsak a harctereket képzelte maga elé, hanem az otthon hagyott nőket is.


avantgárd magyar nők, A bécsi Ma munkatársai 1922-ben: Bortnyik Sándor, Uitz Béla, Ujvári Erzsi, Simon Andor, Kassák Lajos, Simon Jolán, Barta Sándor

Újvári Erzsi és Simon Jolán


Újvári Erzsinél és Réti Irénnél is újfajta értelmezésben jelenik meg a háborús hátország víziója. A hátország náluk az a hely, ahol férfihiány van, a nő pedig nem tud mit kezdeni szexuális étvágyával. Így Újvári Háború! Asszony! Holnap! című alkotásában a nő gond nélkül a férfi szemére veti, hogy miért akarja őt elhagyni, ha érzi, hogy mennyire tüzes a felesége. Újvári Erzsinél a nő belebetegszik abba, hogy a férfi fizikai és szexuális értelemben magára hagyja őt, ezért férfiakkal álmodik, és miután meghal a férje, kocsmázik, majd újat keres magának.

Bár az erotika, a szexualitás megjelenítése úgy általában nem állt távolt az avantgárd költőktől, az viszont meglehetősen ritka volt, hogy a szabad női szexualitás is teret kapjon.


A terhestorna úttörője

Kassák Lajoshoz már nem, de a munkáskultúrához köthető Madzsar Alice, aki a nők körében véghez vitt egy kisebb életmód-forradalmat.


1912-ben nyitotta meg tornaiskoláját, miután beváltak a terhessége alatt végzett tornamozdulatai. A Ménesi út 8. szám alatti Madzsar Alice Intézetben egy Bess Marguerite Mensendieck holland–amerikai orvosnak a kifejezetten a női test önmegismerésére, képzésére irányuló rendszerét fejlesztette tovább.

Madzsar intézetében meztelenül folyt az oktatás, így a nők a testükkel tabuk nélkül ismerkedhettek meg. Mindez azért is tekinthető forradalmi lépésnek, mert addig a nők semmi olyat nem csináltak, ami csak a testük miatt lett volna hasznos. Ehhez képest a Ménesi úti intézet előírta nekik a napfürdőzést, a légfürdőzést, és olyan gyakorlatokat is, amelyek felkészítették a testüket a változásokkal járó szülésre.


Madzsar Alice, avantgárd magyar nők

Madzsar Alice


Madzsar vezette be a terhestornát, amit egészen addig az orvosok elleneztek. Szemlélete teljesen eltért az addigi megközelítéstől, hiszen a nő nála megtanult bánni a testével. A népnemzeti, keresztény fővonalban ez nem volt téma, a nő testéről úgy gondolkodtak, mint ami a nemzet szolgálatában áll, egyetlen feladata a honvédelemre alkalmas, erős katonákat megszülni és felnevelni. Madzsar intézetéből kijőve a nők azonban jó eséllyel nem egyszerű potenciális honanyaként tekintettek magukra.


Ezt támasztja alá, hogy sokan kezükben a gyógytornászi oklevéllel álltak tovább munkát keresni, de ebből az iskolából került ki a kor két híres női szociofotósa, Sugár Kata és Kálmán Kata, valamint az első női síoktató, Róna Magda is.

A Madzsar Alice által oktatott mozgáskultúra a polgári miliőből a munkáskultúrába is eljutott, ingyenes munkahelyi tornát tartott a gyárakban dolgozó munkásnőknek. Madzsar azonban nemcsak a torna, de a mozgásművészet terén is jelentőset alkotott. Palasovszky Ödönnel, az aktivista színjátszás egyik legjelentősebb alakjával lejártak a Munkás Testedzők nyári telepére Gödre, és férfi tornászokat is bevontak az előadásaikba. Madzsar 1925-től több kísérleti színpaddal is együttműködött. Felállította a munkás tánckart, az ún. mozgáskórust, amellyel az előadások totális színházként működtek: a nézők minden érzékszervére hatva, agitatív módon, a politikai tartalmat közvetítve.


Együtt fürödtek, együtt kocsmáztak

Az előadások egy része persze illegális volt. A hatalom kijátszása azonban nemcsak Madzsar és Palasovszky színházára volt jellemző, hanem Szalmás Piroska dalkórusára is.



Szalmás Piroska, avantgárd magyar nők

Szalmás Piroska


A munkásmozgalmat meg lehetett élni a színházban, a szavalókórusokban, a lapengedéllyel nem rendelkező újságokat olvasva, de a hagyományos, mozgalmi dalokat éneklő kórusokban is. A polgári családból származó, Bartók- és Weiner Leó-tanítvány Szalmás Piroskát nem szokás ugyan az avantgárd művészekhez sorolni, holott baloldali eszméket vallott, és ugyanahhoz a munkáskultúrához volt köthető, amelyhez Kassák is. Kórusműveket írt és külföldi darabokat dolgozott fel, ő zenésített meg először József Attila-verseket, kórusával szabadsághimnuszokat és elnyomott népek dalait, „indián- és négerdalokat” énekeltetett.

A fellépéseket neki is be kellett jelentenie előre a rendőrségen. Volt, hogy nem hagyták őket szerepelni, de olyan is előfordult, hogy Szalmásék verték át a hatóságokat. Például az 1905-ben fellázadó lengyel munkások himnuszára, a Warszawiankára Petőfi Szeptember végén című versét énekelték el, így a rendőrök nem tudtak a kórusba belekötni.


Munkáskórus


Szalmás együttese még véletlenül sem hasonlított a keresztény és hagyományos kórusokhoz, a 19. században népszerűvé lett dalárdákat pedig mélységesen megvetették. Először is nem bontotta szólamokra az énekkart, hanem a dalokat igazította a kar képességeihez és hangterjedelméhez, itt szóba sem került, hogy valakit a gyenge hangja miatt kizártak volna a kórusból.

Szalmás számára az énekkar nemcsak művészeti közösség volt, hanem egy olyan csoport, amelyet nevelni, művelni kellett. Zenepedagógusként is felelősséget vállalt munkáskórusáért. Nemcsak a próbákat töltötték együtt, de kirándultak is, és hol Gödre, a testedzőkhöz, hol Horányra, a természetbarátokhoz jártak le nyaranta. Szalmás modern nőnek számított abban a tekintetben is, hogy kifejezetten ügyelt rá: vegyes legyen a kórusa, ne csak férfiakból álljon. A tagokkal nem egyszer együtt fürödtek a Dunában, és még akár a kocsmába is együtt mentek le (a Duna-menti munkáskultúráról és így Szalmás Piroska kórusának működéséről egyébként hamarosan kiállítás nyílik a Kassák Múzeumban).



Szalmás megítélésének, illetve az egész munkáskultúrának nem tett jót, hogy a 60-as, 70-es években a szocialista rendszer bevonta egy primitív munkásmozgalmi étosszal az időszakot, amit érthető módon sokan a lehető leggyorsabban el akartak felejteni a rendszerváltás után. Másrészt a felsorolt női művészek ellen dolgozott az is, hogy csak a hozzájuk köthető férfiak nevével együtt emlegették őket, és egyikőjük sem érte meg a Rákosi-, Kádár-féle szocializmust.


Nagyjából 8-9 éve kezdte el a tudomány újra felfedezni a munkáskultúrát, és letisztítani azt az államszocializmusban rákerült értelmezéstől. Úgyhogy remélhetőleg az említett nőkről és a korszak más fontos szereplőiről is egyre többet fogunk megtudni.

A cikk elkészítésében segítséget nyújtottak: K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, valamint a Kassák Múzeum munkatársai: Őze Eszter művészettörténész, Csatlós Judit antropológus és Juhász Anna művészettörténész.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!